pavlo klimkin
Van kedvező fejlemény az ukrajnai magyar közösséget érintő szabályozások terén
Van némi kedvező fejlemény az ukrajnai magyar nemzeti közösséget érintő szabályozások terén, s van némi előrelépés az általános kétoldalú kapcsolatok vonatkozásában Budapest és Kijev között - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) külügyminiszteri tanácsának csütörtöki milánói ülése alkalmából kétoldalú megbeszélést folytatott mások mellett Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszterrel.Szijjártó: Újjá kell építeni a bizalmat Ukrajnával
Magyarország egy kisebbségvédelmi egyezmény megkötését javasolta Ukrajnának – közölte szerdán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki Varsóban tárgyalt ukrán partnerével, Pavlo Klimkinnel egy biztonságpolitikai fórum helyszínén - írta meg a Magyar Idők.Szijjártó: Magyarország és Ukrajna között újra kell építeni a bizalmat
Magyarország egy kisebbségvédelmi egyezmény megkötését javasolta Ukrajnának - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán az MTI-vel Varsóban, ahol ukrán partnerével, Pavlo Klimkinnel tárgyalt egy biztonságpolitikai fórum helyszínén. Hozzátette, hogy a bizalom újjáépítésére van szükség a két ország között.Kijev és Budapest konzultációk folytatásában állapodott meg a kétoldalú kapcsolatok helyreállításáról
Megállapodás született arról, hogy Magyarország és Ukrajna konkrét és átfogó konzultációkat fog folytatni a kétoldalú kapcsolatok helyzetéről - jelentette be Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter hétfőn Luxembourgban azután, hogy megbeszélést folytatott magyar kollégájával, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel.Klimkin: Ha a kárpátaljaiak magyarok akarnak maradni, tanuljanak meg ukránul!
Kijev nem akarja asszimilálni a kárpátaljai magyarokat, éppen azért szeretné javítani az ukránnyelv-ismeretüket, hogy megmaradhassanak magyarként – nyilatkozta az ukrán külügyminiszter az M1 aktuális csatornának.Pavlo Klimkin: A feszültséget csökkenteni, az ukrán-magyar párbeszédet erősíteni kell
Mindenekelőtt csökkenteni kell a feszültséget az ukrán-magyar viszonyban, és a feleknek hatékonyabbá kell tenniük a párbeszédet a kárpátaljai magyar oktatás és a kettős állampolgárság problémáiról - jelentette ki Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter szombaton Ungváron, ahol felszólalt a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) rendkívüli választmányi ülésén.Ukrán külügyminiszer: Alaptalan a magyarokat hazaárulással vádolni
Alaptalannak nevezte a kárpátaljai magyarokkal szemben felhozott hazaárulás-vádat pénteken Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter, kijelentve, hogy a kettős állampolgárság kérdését úgy kell megoldani, hogy ne szenvedjenek kárt azok, akiknek már két útlevelük van. Közölte egyúttal, hogy október 13-án Ungvárra látogat, ahol tárgyal a kárpátaljai magyar közösség vezetőivel.Klimkin szerint a magyarellenes propaganda bevett diplomáciai eszköz
Teljességgel és alapvetően nem megfelelőnek nevezte Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter azt, hogy a beregszászi magyar konzul kiutasítására Magyarország egy ukrán konzul kiutasításával válaszolt. Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke szerint Kijev lépései tovább élezik a Magyarország és Ukrajna közötti feszült viszonyt.A Krímről álmodik az ukrán külügyminiszter
Oroszország tízezreket telepít be az általa Ukrajnától elcsatolt Krímbe, hogy kiszorítsa onnan a helyi lakosság Ukrajna-párti részét, a félsziget pedig folyamatosan hanyatlik az orosz megszállás alatt – jelentette ki Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter csütörtökön Kijevben Miroslav Lajčákkal, a szlovák külügyi tárca vezetőjével közösen tartott sajtótájékoztatójukon.Ajánljuk még