Pesti Srácok

Van kedvező fejlemény az ukrajnai magyar közösséget érintő szabályozások terén

Van kedvező fejlemény az ukrajnai magyar közösséget érintő szabályozások terén

Van némi kedvező fejlemény az ukrajnai magyar nemzeti közösséget érintő szabályozások terén, s van némi előrelépés az általános kétoldalú kapcsolatok vonatkozásában Budapest és Kijev között - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) külügyminiszteri tanácsának csütörtöki milánói ülése alkalmából kétoldalú megbeszélést folytatott mások mellett Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszterrel.

Szijjártó Péter elmondta, az ukrán parlament napirendjére tűzte az új oktatási törvény átmeneti időszakának meghosszabbításáról szóló szavazást. Úgy fogalmazott, hogy ez sajnos nem garancia a voksolás megtartására. Ezzel kapcsolatban emlékeztetett, hogy korábban két ilyen sikertelen kezdeményezés is volt.

- emelte ki a tárcavezető.

PestiSracok facebook image

- tette hozzá.

Szijjártó Péter kedvezőnek tartotta azt is, hogy a magyar nagykövet elkezdhette működését Kijevben, s az ukrán féllel megállapodtak a barabási és lónyai határátkelőhelyek nyitva tartásának meghosszabbításában is. Jó hírnek nevezte azt is, hogy van némi elmozdulás a Nagypalád és Nagyhódos közötti határátkelőhely létrehozását illetően. A külügyminiszter beszámolt arról is, hogy a december 9-ei menetrendváltást követően elindulhat a Munkács és Budapest közötti InterCity-vonatjárat.

Szijjártó Péter elmondta, hogy ukrán hivatali partnerével ismét találkozik december 10-én Brüsszelben. Kiemelte: nagyon fontosnak tartják a folyamatos párbeszédet. Hangsúlyozta: a bizalom újraépítésére vonatkozó törekvések változatlanok.

- mutatott rá.

Szijjártó Péter beszámolt Lamberto Zannierrel, az EBESZ kisebbségi főbiztosával folytatott megbeszéléséről is. Zannier arról biztosította a magyar külügyminisztert, hogy a jövőben is szorosan figyelemmel kíséri az ukrajnai döntéseket, amelyek a helyi magyar nemzeti közösség sorsát érintik.

A magyar tárcavezető Paul Richard Gallagher érseket, vatikáni külügyminisztert pedig arról biztosította, hogy a magyar kormány továbbra is különös felelősséget érez a veszélyben lévő keresztény közösségek támogatása iránt. Közölte, hogy Magyarország kétmillió dollárral járul hozzá három szíriai kórház egészségügyi-gyógyszerészeti kiadásaihoz. Emellett a magyar kormány a mexikói földrengésben megrongálódott egyik bazilika és egy kisebb templom helyreállítását vállalta, s erre a célra kétmilliárd forintot különítetett el.

Szijjártó Péter szót ejtett az Andrew Baker rabbival, az EBESZ elnökségének antiszemitizmus elleni küzdelemben illetékes tisztségviselőjével folytatott megbeszéléseiről is. Kiemelte: Magyarország fenntartja azon politikáját, hogy mindig is korrekten és kiegyensúlyozottan viszonyul az Izraelt érintő kérdésekhez, és mindig azon lesz a nemzetközi fórumokon, hogy a nemzetközi szervezetek hozzáállása Izraelhez is kiegyensúlyozott és korrekt legyen.

A magyar tárcavezető a nap folyamán találkozik kirgiz és bosnyák külügyminiszter kollégáival is.

Forrás: MTI; Fotó: Nemes János/MTI

Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.