kárpátaljai magyarság
Csodavárásra ítélve
A háborúk, bármilyen formában is zajlanak, mély hatással vannak a társadalom minden rétegére, de különösen az átlagemberekre. Történelmi tanulmányaim során a figyelmem mindig a nagy játszmák – csaták, stratégiák, fegyverek, politika stb. – irányába fordult. Azonban most saját élethelyzetem mutatta meg, hogy a fentiek mellett nagyon kevés szó esik arról, hogy az egyszerű ember miként és hogyan tudja átvészelni a háborús mindennapokat fizikálisan és mentálisan egyaránt.Elképesztő provokáció Kijevből: már a magyarságát is elvitatják a kárpátaljai nemzettársainknak
Ezúttal is a 444.hu tartott mikrofonállványt az ukrán kormány legújabb és egészen elképesztő magyarellenes provokációjához. Behízelgő nagyinterjút készítettek ugyanis Oleg Nikolenkoval, az ukrán külügyminisztérium szóvivőjével, aki az elmúlt hetekben tovább fokozódó magyarellenes uszítást és jogfosztást egész egyszerűen így magyarázta: "Nincsenek nagy ügyeink az ukrajnai magyar közösséggel, ahogy más nemzeti közösségekkel sem. Ők ukránok, s (...) az átalakítások révén a magyar származású ukránok ukránul tanulhatnak, jobban elmerülhetnek az ukrán nyelvben, és sok más egyéb hozadéka is van, ami a társadalom szempontjából hasznos, és sikereket hozhat nekik. Ezért csináljuk ezt."Kocsmai igazságok – Kinek is a foglyai a kárpátaljai magyarok?
Orosz fogságba esett kárpátaljai magyarok kerültek Magyarországra. A velünk élő Trianon következménye, hogy magyarok harcolnak és halnak meg két szláv állam háborújában, olyan magyarok, akik a saját akaratukon kívül lettek idegen országok állampolgárai. Az ukránoknak nem tetszett a dolog, nekik semmi sem tetszik, csak az, ha azt csináljuk amit parancsolnak. Az ukrán nyelvből valószínűleg hiányoznak a kérem és a köszönöm szavak. Szabó Gergő és Bálint Botond a Kocsmai igazságokban.Bocskor Andrea a PS-nek: nem biztos, hogy jövőre a mostani ukrán kormánnyal tárgyalunk a kisebbségekről, bármi megtörténhet
Lehet, hogy nem a mostani ukrán kormánnyal fogunk tudni tárgyalni a jövőben, amikor egy év múlva visszatérünk a kárpátaljai magyar kisebbség kérdéshez, bármi megtörténhet - fogalmazott portálunknak Bocskor Andrea EP-képviselő.Szijjártó közölte, mi Ukrajna EU-csatlakozásának nulladik lépése (VIDEÓ)
Amikor az Európai Unió hivatalosan kommunikál az ukrán partnerekkel az integrációról, a jövőbeni tagság kérdéséről, akkor tegyük világossá, a nemzetiségek jogainak tiszteletben tartása az egyik legalapvetőbb európai szabály, érték – fogalmazott hétfői videójában Szijjártó Péter.Tárnok Balázs a PS-nek: Arra számítottunk, hogy az EU-s tagjelölti tárgyalások során majd javulni fog a nemzeti közösségek helyzete Ukrajnában – Ferkó Dániel kérdez (Videó)
Bár Ukrajna csatlakozni akar az Európai Unióhoz, mégsem tartja tiszteletben a területén élő nemzeti kisebbségek jogait. Mind az ukrán oktatási törvény, mind az államnyelvi törvény súlyosan csorbítja a kárpátaljai magyarok jogait. A jogszabály a magyar nyelvet a magánbeszélgetések és a vallási szertartások szférájába száműzi, a magyar fiatalok pedig kizárólag az általános iskola ötödik osztályáig tanulhatnak anyanyelvükön. Ukrajna azonban rajtaveszthet ezen a hozzáállásán, ugyanis Magyarország megvétózhatja uniós csatlakozását, amennyiben nem változtat a jogfosztó gyakorlaton – állítja Tárnok Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Európa Stratégia Kutatóintézet vezetője. Bár az Európai Bizottság mind a Minority SafePack, mind pedig a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés sikere ellenére elszabotálta azt, hogy a jogalkotás terén foglalkozzon az Európai Unióban őshonos nemzeti kisebbségek helyzetének javításával, most a bíróságon pattog a labda, ha pedig ott kedvező döntés születik, akkor az uniós döntéshozók már nem kerülhetik meg a kérdést a továbbiakban – nyilatkozta a PS-nek a jogász. Ez elemi érdeke a határón túl élő magyar kisebbségeknek, különösen a háború árnyékában legkiszolgáltatottabb kárpátaljai magyarságnak. A magyar kormánynak partnereket kellene találni ahhoz, hogy még hatékonyabban tudja képviselni az ukrajnai kisebbségek ügyét a csatlakozási tárgyalásokkor. Itt elsősorban Bulgária és Románia lehetne partner – mondja a szakember. Részletek a videóban!Ki vezeti az ukrán hadsereget?
A napokban egyre több hír látott napvilágot arról, hogy komoly szembenállás bontakozott ki az ukrán politikai és katonai vezetés között. Igen, persze ez is orosz propaganda, azonban ha csak történelmi szemszögből nézzük, akkor is rengeteg példát láthatunk arra, hogy mi történik egy ország döntéshozói között, ha egy háború kimenetele rosszra fordul. Próbáljuk tehát ezeknek a példáknak a fényében elemezni a propagandán át hozzánk szivárgó információkat!Cseh belügyminiszter: Magyar útlevéllel ukrán állampolgárok nem számíthatnak segítségre Csehországban
Ukrán-magyar kettős állampolgársággal rendelkező, de magukat magyar útlevéllel igazoló ukrán menekültek nem számíthatnak semmiféle hatósági segítségre Csehországban – hívta fel a figyelmet Vít Rakusan cseh belügyminiszter.Náci hangnemben fenyegeti a kárpátaljai magyarokat az ukrán miniszterelnök-helyettes
Úgy látszik, Ukrajnát teljesen elvakítja a nyugati szalonokból kapott dicsfény, és még mindig nem képes rátalálni a megfelelő hangnemre Magyarországgal szemben. Követelőzés, fenyegetőzés és ezek elegye, amit az ukrán külügy évek óta bemutat hazánkkal szemben, ami mostanra a kárpátaljai magyarok nyílt megfenyegetésébe torkollott. A miniszterelnök-helyettes megszólalása szerint Ukrajnának megint nem sikerült bebizonyítania, hogy nem fasisztoid állam, és a horogkeresztekkel meg SS-logókkal masírozó ukrán katonai alakulatok csak a szerencsétlen véletlen művei lennének.Ajánljuk még