kárpátaljai magyarság
Dömötör Csaba Márki-Zay videójáról: Nem gondoltuk, hogy tudnak újat mutatni az érzéketlenségben
Nem gondoltuk, hogy tudnak újat mutatni az érzéketlenségben, de úgy látszik, náluk ebben sincsenek határok. Jó lenne már egy kis emberség és józan ész a politikai túloldalon, legalább ebben a rendkívüli helyzetben – reagált Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára Márki-Zay Péter azon kijelentésére, hogy annak a több tízezer embernek, akik hazánkba menekültek a kárpátaljai magyarok közül, április 3-án már nem kell átjönniük, hogy a Fideszre szavazzanak, mert már itt vannak.A KMKSZ arra kéri a baloldalt, hogy ne használja kampánycélokra a kárpátaljai magyarságot
Kérjük a magyarországi pártokat, illetve politikai szereplőket, hogy a kárpátaljai magyarságot ne kezeljék kampánytémaként, és sajtómegnyilvánulásaikban legyenek tekintettel az ott élők nehéz helyzetére – hívta fel a figyelmet a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) közleményben.Program indult a kárpátaljai magyarok megsegítésére
Nem fogjuk engedni, hogy Magyarországot bárki belesodorja ebbe a háborúba, de a humanitárius segítségnyújtásra természetesen készen állunk. Mindenkinek segítenie kell a háború áldozatait. Mi magyarok, első helyen Kárpátalját és az ott élő magyarokat akarjuk segíteni – közölte Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.Szijjártó: lehetetlen az evakuálás Ukrajnából (Videó)
A magyar nagykövetség Kijevben továbbra is teljes létszámban működik annak érdekben, hogy minden hozzá fordulónak segítséget tudjon nyújtani, de az evakuálás most gyakorlatilag lehetetlen – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, a Facebook-oldalára feltöltött videójában.Szijjártó Péter az orosz sajtónak: az ukrajnai magyaroknak vissza kell kapniuk a jogaikat (videó)
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Moszkvában interjút adott az Izvesztyija című orosz újságnak, erről egy videót is közölt Facebookon. A magyar diplomácia vezetője leszögezte, hogy Magyarország párbeszédet szeretne Oroszország, a NATO és az EU között, ennek pedig már vannak komoly jelei. Szijjártó arról is beszélt, hogy hazánknak nem érdeke egy újabb hidegháború, mert mi abból csak vesztesként kerülhetünk ki.Döbbenetes szegénységben élő magyarokat támogató segítő szervezeteket kísértünk el Kárpátaljára (Az Ügy a Pesti TV-n szombaton 21 órától)
A karácsonyi időszakban megnő az adakozási kedv is, ilyenkor azokra az embertársainkra is gondolunk, akik szerényebb anyagi körülmények között élnek, sokuknak pedig nem is jut szinte semmi az ünnepi asztalra. És bizony nem is olyan kevés azoknak a gyereknek a száma, akiknek még a szaloncukor is óriási örömet okoz - nekik már az is ajándék. A Katolikus Karitász és a Via et Vita egyesület nem feledkezett meg a Kárpátalján, igen nehéz körülmények között élő nagycsaládokról, stábunk pedig elkísérte őket Beregszászba. Az ajándékokkal megrakodott busz hajnalban indult. Azonban korántsem voltunk biztosak abban, hogy célba érünk, a határon való átjutás ugyanis okoz némi problémát: az ukrán határőrség nem mindig könnyíti meg azt még a segélyszervezetek számára sem. Az, hogy idén ez miként sikerült, Az Ügy mai adásából kiderül.Az ukrán elnök szerint lesz törvény a nemzeti kisebbségekről, de nem tetszik neki a kifejezés
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden leszögezte, hogy az őshonos népek után az országában élő nemzeti kisebbségekről is lesz törvény, de mivel nem tetszik neki ez a kifejezés, várhatóan az előterjesztésben nemzeti közösségeknek fogják őket nevezni. Erről az államfő újságíróknak beszélt egy humanitárius kérdésekkel foglalkozó fórumon – számolt be az Ukrajinszka Pravda hírportál.Potápi: felháborító, hogy a harmincéves Ukrajna nem tekinti őshonosnak az ezeréves magyarságot
Elfogadhatatlan, hogy egy állam harminc éves múlttal a háta mögött nem ismer el őshonosként egy olyan közösséget, amely nemcsak, hogy itt él, de már ezeregyszáz évvel ezelőtt államot alapított a Kárpát-medencében – kommentálta a PestiSrácok.hu kérdésére Potápi Árpád János a hírt, hogy az Ukrajnában nemrégiben elfogadott törvény szerint a kárpátaljai magyarság nem számít őshonos kisebbségnek. A nemzetpolitikáért felelős államtitkár kiemelte: véleménye szerint ez a döntés is illeszkedik az utóbbi évek azon lépéseinek sorozatába, amelyek drasztikusan csorbították a nemzeti kisebbségek, így a magyarság jogait.A Fidesz EP-delegációja David Sassolihoz fordult az ukrajnai magyarokat ért atrocitások miatt
Gál Kinga, az Európai Parlamentben tevékenykedő magyar néppárti (Fidesz-KDNP) képviselőcsoport elnöke és Deutsch Tamás, a képviselőcsoport vezetője levélben fordult David Sassolihoz, az Európai Parlament elnökéhez az ukrajnai magyarokat érő folyamatos megfélemlítésekkel kapcsolatban.Ajánljuk még

















