Pesti Srácok

Novák Katalin: kitartunk egymás mellett, számíthatunk egymásra

Novák Katalin: kitartunk egymás mellett, számíthatunk egymásra

A Magyar Református Szeretetszolgálat jószolgálati nagyköveteként Novák Katalin köztársaságielnök-jelölt személyesen mérte fel Beregszászon a kárpátaljai lakosság és a Magyarországgal szomszédos megyében menedéket kapott belső-ukrajnai menekültek helyzetét. Mint elmondta, Magyarországon béke van, és ezt a békét mi őrizni fogjuk, ezért is nem avatkozunk be, és ezért is nem fogunk belesodródni ebbe a háborúba.

Novák Katalin a négy magyarországi egyházkerület püspökeivel érkezett Beregszászra, akikkel együtt közös istentiszteleten vett részt a Kárpátaljai Református Egyházkerület vezetőivel és lelkészeivel. A beregszászi református templomban Novák Katalin kijelentette, hogy mi, magyarok kitartunk egymás mellett, számíthatunk egymásra.

– fogalmazott a református szeretetszolgálat jószolgálati nagykövete. Novák Katalin emlékeztetett arra, hogy az anyaországi vendégek minden, a kárpátaljai magyarság számára fontos eseményen jelen vannak: a családi napokon, a beregszászi magyar főiskola tanévnyitó és diplomaosztó ünnepségein, gyülekezeti rendezvényeken.

PestiSracok facebook image

– mondta. Úgy fogalmazott, hogy Magyarországon is vannak viták, vannak, amiben nem értünk egyet, most azonban mindenki közösen, együtt dobbanó szívvel gondol a kárpátaljai magyarokra. Novák Katalin elmondta: Magyarország minden menekültet vendégként fogad, addig maradhatnak, amíg maradniuk kell. Kiemelte azoknak az embereknek a szerepét, akik otthon maradtak és szolgálják a közösséget. Végezetül azt kívánta, hogy mint már annyiszor a magyar történelemben, most is erősebben álljunk fel ebből a nehéz helyzetből.

Novák Katalin ezt követően beregszászi sokgyermekes családokat, egyedülállókat keresett fel, valamint ellátogatott a háborús menekültek számára létrehozott egyik menekültszállásra. Valamennyi helyszínen segélycsomagokat nyújtott át a rászorulóknak. Végezetül a Kárpátaljai Református Egyház diakóniai központjának pékségében az ott dolgozókkal együtt készített kenyeret, amelyet ugyancsak a nehéz sorsú emberek kapnak meg.

A magyar közszolgálati média munkatársainak nyilatkozva Novák Katalin aláhúzta, hogy Magyarországon béke van, és ezt a békét mi őrizni fogjuk, ezért is nem avatkozunk be, és ezért is nem fogunk belesodródni ebbe a háborúba.

– emelte ki.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Nemes János

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?