kárpátaljai magyarság
Elítéli az ukrajnai magyarok elleni támadásokat a Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége
Határozottan elítéli a Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége (NYEOMSZSZ) az ukrán hatóságoknak az őshonos ukrajnai magyar kisebbség, annak vezetői és civil szervezetei elleni támadásait, a belbiztonsági szervek fegyveres alakulatai részvételével az elmúlt napokban történt megfélemlítést – közölte a szövetség hétfőn.Szijjártó: az Európai Néppárt a legsikeresebb tagjával szemben folytat boszorkányüldözést
A külgazdasági és külügyminiszter megítélése szerint furcsa, hogy az Európai Néppárt (EPP) éppen a legsikeresebb tagjával szemben folytat boszorkányüldözést. Szijjártó Péter azt is furcsának nevezte, hogy az EPP-frakció éppen az egyik legjobban teljesítő képviselőjétől von meg jogokat. A tárcavezető szerint, ha a néppárt testvérpártjai a Fideszhez hasonló teljesítményt nyújtottak volna a legutóbbi európai parlamenti választáson, akkor most sokkal erősebb csoportot alkotnának, és nem szorulnának a zöldek és a szocialisták támogatására, és nem kellene elvtelen kompromisszumokat kötve eltávolodni attól az értékrendtől, amelyet az EPP akkor képviselt, amikor Magyarország belépett az EU-ba.Fidesz: Ukrajna haladéktalanul hagyjon fel a kárpátaljai magyarság elleni akciókkal
A Fidesz a leghatározottabban elítéli a Kárpátalján élő magyar nemzeti közösség ukrán hatóságok általi sorozatos, immár folyamatosnak tekinthető zaklatását – írja a Fidesz közleményében. A kárpátaljai magyarságot és annak képviselőit ért atrocitások egyértelműen megfélemlítő célzatúak, kisebbség- és Európa-ellenesek. Felháborító, hogy a NATO-ba és Európai Unióba igyekvő Ukrajna a XXI. században is ilyen módszereket alkalmaz, és így bánik egy területén élő békés nemzetiségi közösséggel – áll a közleményben.Megfélemlítések Ukrajnában az európai integráció árnyékában
Bocskor Andrea európai parlamenti képviselő 2014 óta áll ki a kisebbségek, köztük a kárpátaljai magyarok jogaiért. A keddi plenáris ülés Keleti Partnerségről szóló vitája során a képviselő az Ukrajnában élő magyar közösséget ért támadások mellett a személyét érintő fenyegetésekre is felhívta a figyelmet, miszerint felkerült az ukrán Mirotvorec weboldal úgynevezett „halállistájára”. A képviselő a vita során arra kérte Josep Borellt, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjét, hogy tegyen konkrét lépéseket és szólítsa fel Ukrajnát, hogy szüntessék meg a Mirotvorec nevű weboldalt, továbbá biztosítsa az Ukrajnában élő magyar közösség, és az alapvető emberi és kisebbségi jogokért kiálló személyek biztonságát – olvasható Bocskor Andrea, az Európai Néppárt képviselője, és Gál Kinga fideszes EP-képviselő keddi, szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.Álhír a beregszászi ivóvízhálózat megmérgezésének ügye?
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) kárpátaljai megyei kirendeltségének szóvivője, Vanda Miljo cáfolta azokat az információkat, miszerint egy csoport ciánnal tervezte megmérgezni Beregszász ivóvízhálózatát − adta hírül a Kárpáti Igaz Szó.Az RMDSZ nemzetközileg is felhívja a figyelmet a kárpátaljai magyarok üldözésére
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) mindent megtesz annak érdekében, hogy a nemzetközi közvélemény értesüljön az ukrajnai magyar szervezetek elleni boszorkányüldözésről – közölte kedden Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.Szijjártó: Tovább dolgozunk a kárpátaljai magyarok helyzetének megoldásán
Magyarország tovább dolgozik azért, hogy a kárpátaljai magyarok helyzete megoldódjon, a nyelvhasználat és az anyanyelvi oktatáshoz való hozzáférés kérdése rendeződjön – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtöki, online sajtótájékoztatóján.Egy család egy családért – A szombathelyiek ajándéka a kárpátaljai magyaroknak
Kárpátaljai rászoruló gyermekeknek, családoknak adta át ajándékait a ferencesekkel közösen az Országgyűlés alelnöke. Nagyszőlősön járt Hende Csaba, aki az „Egy család egy családért” akció keretében a szombathelyiek segítségét vitte el advent utolsó hetében a nehéz sorsú családoknak.Gulyás Gergely: A kárpátaljai magyarság sokszorosan bebizonyította, hogy van jövője szülőföldjén
A kárpátaljai magyarság, amely építő és alkotó részese az országnak, amelyben él, sokszorosan bebizonyította, hogy nemcsak múltja, jelene, hanem jövője is van szülőföldjén – jelentette ki Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden, Beregszászon, amikor felavatta II. Rákóczi Ferenc életnagyságú lovas szobrát.Ajánljuk még

















