Pesti Srácok

Szijjártó Péter az orosz sajtónak: az ukrajnai magyaroknak vissza kell kapniuk a jogaikat (videó)

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Moszkvában interjút adott az Izvesztyija című orosz újságnak, erről egy videót is közölt Facebookon. A magyar diplomácia vezetője leszögezte, hogy Magyarország párbeszédet szeretne Oroszország, a NATO és az EU között, ennek pedig már vannak komoly jelei. Szijjártó arról is beszélt, hogy hazánknak nem érdeke egy újabb hidegháború, mert mi abból csak vesztesként kerülhetünk ki.

Az orosz újságíró kérdésére válaszolva Szijjártó Péter elmagyarázta a magyar modell lényegét. A külgazdasági és külügyminiszter arról beszélt: a magyar modell nagyon világosan bebizonyította, hogy az Európai Unió és a NATO tagság nem kellene, hogy kizárja a jó kapcsolatot Oroszországgal. Ezt követően arról beszélt: semmi szükség arra, hogy Magyarország közvetítsen Oroszország, a NATO és az EU között, mivel Biden elnök és Putyin elnök már kétszer is tárgyaltak a közelmúltban, Macron francia államfő pedig szintén kétszer beszélt Putyinnal négy napon belül. Közben Szergej Lavrov orosz és Antony Blinken amerikai külügyminiszter is tárgyalnak, illetve sor kerülhet a Putyin elnök és Boris Johnson brit miniszterelnök közötti telefonbeszélgetésre is.

– jelentette ki Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter külön kihangsúlyozta, hogy Magyarország már egy ideje NATO- és EU-tagállam, mégis jó kapcsolatokat ápol Oroszországgal. Szijjártó arról is beszélt, hogy a brit média értesüléseivel szemben Magyarországra nem jönnek sem brit, sem amerikai csapatok, mivel vannak nálunk NATO-katonák, méghozzá a Magyar Honvédség.

PestiSracok facebook image

– fűzte hozzá. A horvát elnök azon bejelentését, miszerint az ő katonái, Horvátország katonái nem fognak részt venni az ukrajnai háborúban, a külgazdasági és külügyminiszter nem kommentálta; helyette a magyar álláspontot hangsúlyozta.

– tette egyértelművé a magyar álláspontot. A kárpátaljai magyar kisebbséggel kapcsolatos kérdése azt felelte, hogy 150 ezer magyar él Ukrajnában, az ország nyugati részében.

– mondta a miniszter. Ezt követően Szijjártó arról beszélt, hogy általában azzal támadják Magyarországot, hogy ragaszkodik a nemzeti kisebbségeink jogaihoz, ez pedig Oroszország érdekeit szolgálja, aminek semmi köze a valósághoz, hiszen a magyar álláspontnak, hogy megvédjék az ukrajnai magyar közösség jogait, semmi köze Oroszországhoz. A magyar diplomácia vezetője megoldásképpen azt javasolta, hogy a nemzeti közösségünknek vissza kell kapnia azokat a jogokat, amelyeket elvettek tőle. Végezetül arra a kérdésre válaszolva, hogy lát-e bármilyen pozitív hatást Ukrajna részéről, Szijjártó Péter azt felelte, hogy sajnos nem. Sőt, ezzel ellentétben, bármikor is bármilyen gesztus merül fel magyar részről, vagy ha magas szintű találkozó, vagy tárgyalás zajlik, azokat általában további visszalépések követik.

– zárta interjúját a magyar diplomácia vezetője.

Forrás/Fotó: Szijjártó Péter Facebook-oldala

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.