pavlo klimkin
Szijjártó üzent az ukrán vezetésnek - Az ígéret csak akkor ér valamit, ha betartják
Mi, magyar emberek megadjuk másoknak a tiszteletet, ugyanakkor ugyanezt el is várjuk, s ha nem kapjuk meg, akkor nyilvánvalóan felszólalunk ellene, és tesszük ezt büszkén, hiszen mi egy ezeréves nemzet tagjai vagyunk – jelentette ki Szijjártó Péter egynapos ukrajnai látogatása alkalmával. A külügyminiszter pénteken tárgyalásokat folytatott ukrán kollégájával, valamint az ukrán oktatásért felelős miniszterrel is. Mint a sajtónak nyilatkozott, nosztalgiával tekint a tavaly szeptember előtti időszakra, amikor a kétoldalú kapcsolatok még infrastrukturális beruházásokról, új határátkelőhelyek létesítéséről szóltak.Júniusban ül össze kormányközi munkacsoport az ukrán oktatási törvénnyel kapcsolatban
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közölte, hogy június második felében összeül a Magyarország által Ukrajnának javasolt kormányközi munkacsoport az ukrán oktatási törvény kérdésének ügyében. Szijjártó Péter azt követően nyilatkozott kedden New Yorkban, hogy az ENSZ székházában Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszterrel tárgyalt.Szijjártó: nem hátrál meg a magyar kormány az ukrán oktatási törvény ügyében
Látogatást tett Budapesten Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter, aki azzal a céllal érkezett hazánkba, hogy elmagyarázza a magyar partnereknek az új, botrányos ukrán oktatási törvény lényegét. A megbeszélés után közös sajtótájékoztatót tartott Szijjártó Péter és az ukrán külügyminiszter. Szijjártó elmondta, a magyar kormány a helyi kisebbségek érdekeit képviseli az ügyben, és ha ők azt kérik, hogy Magyarország harcoljon értük, akkor a kormány nem fog meghátrálni. Pavlo Klimkin szerint nem az emberek ellen irányul az új ukrán oktatási törvény, hanem azt szolgálja, hogy minden állampolgár érvényesülni tudjon Ukrajnában. A párbeszédnek egyik fél szerint sincs még vége.Ajánljuk még