Pesti Srácok

A magyar kormánynak Kárpátalja fejlődése a fontos

A magyar kormánynak Kárpátalja fejlődése a fontos

A magyar kormánynak Kárpátalja fejlődése a fontos, és nyilvánvaló, hogy ehhez magyar költségvetési forrásra van szükség, amit Magyarország biztosít - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium.

Arra reagáltak, hogy Pavlo Klimkin külügyminiszter pénteken, miután beszélt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel, a Twitteren közölte: Magyarország megváltoztatja a Kárpátalja fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programért felelős miniszteri biztosi tisztség Kijev által kifogásolt megnevezését. Klimkin azt írta:

További részletekbe nem bocsátkozott. Szijjártó Péter jelenleg az európai uniós tagállamok külügyminisztereinek nem hivatalos kétnapos bécsi tanácskozásán tartózkodik. Kijev belügyeibe való beavatkozásnak minősítette, hogy az áprilisi választásokat követő kormányalakítás után Kárpátaljáért felelős miniszteri biztosi tisztség jött létre a magyar kormányban. Vaszil Bodnar külügyminiszter-helyettes augusztus elején egy sajtónyilatkozatban kilátásba helyezte azt is, hogy Ukrajna akár a belépést is megtagadhatja az országba Grezsa István miniszteri biztostól, ha Magyarország nem ad megfelelő magyarázatot arra, miért hozta létre ezt a tisztséget. Az ukrán külügyminisztérium tiltakozó jegyzékben is követelt erre magyarázatot Budapesttől. Az előző kormányzati ciklusban Grezsa István tisztsége a Miniszterelnökség Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének és összehangolt fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosa volt. A KKM közleményben azt írta:

PestiSracok facebook image

Forrás:MTI, Fotó:MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.