Pesti Srácok

Klórsavval mérgezi a levegőt a Hawaii-i vulkán

Klórsavval mérgezi a levegőt a Hawaii-i vulkán

A Kilauea tűzhányó aktivitása nem csökken, és a Hawaii Vulkáni Obszervatórium (HVO) szakemberei szerint egyre nagyobb mértékben lövell ki kéndioxidot. A láva elpusztította és leégette az útjába kerülő házakat és növényzetet, és miután elérte és használhatatlanná tette az egyik fontos országutat, immár folyamatosan ömlik az óceánba. A szakemberek veszélyes klórsav kialakulására figyelmeztetnek.

A HVO szakemberei szerint a magma és a víz találkozásakor klórsav keletkezik, és károsíthatja a tüdőt, szemet, valamint bőrirritációt okozhat. Ezért arra figyelmeztettek, hogy aki a kötelezően elrendelt kiürítés ellenére is a környékre merészkedne, annak komoly egészségügyi kockázatokkal kell számolnia. A hawaii parti őrség biztonsági zónát húzott a lávafolyam és az óceán találkozási pontja köré. Az intézkedés értelmében a láva óceánba ömlésének helyszínét 300 méteren belül nem szabad megközelíteni. John Bannon, a parti őrség helyettes vezetője leszögezte, aki ezen a körön belülre merészkedik, nem csupán súlyos sebesüléseket szerezhet, hanem vakmerősége halállal is járhat. Óvatosságra és gázmaszkok használatára intették a nem a tűzhányóhoz viszonylag közel élő helybélieket is. A vulkán ugyanis megháromszorozta kéndioxid-kibocsátását.

A Kilauea ezen a hétvégén kétszer is földrengéssel járó nagy kitörést produkált. A geológusok az első alkalommal 4,9, a másodszorra pedig 5-ös erősségű földrengést mértek. Május 3. óta, amióta a tűzhányó ismét aktív, 2250 kisebb, vagy nagyobb földmozgást mértek a Nagy Szigeten és környékén.

Forrás/fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.