Pesti Srácok

Kocsis Máté: Brüsszel politikája az új magyar kormány előtt álló legnagyobb kihívás

A magyar kormánynak Brüsszel bevándorláspolitikájával szemben kell érvényesítenie álláspontját, vagyis Brüsszel politikája a kormány előtt álló legnagyobb kihívás – jelentette ki Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője az M1 tévécsatorna hétfői műsorában.

Kocsis Máté közölte, a Fidesznek az a feladata, hogy segítse a kormányt Magyarország identitásának, kultúrájának, jövőjének és biztonságának megvédésében. A Fidesz frakcióvezetője elmondta: ebben a helyzetben még a nyári szünet előtt szeretnék befejezni az Országgyűlésben a Stop Soros-nevű törvénycsomag részletes vitáját, így legkésőbb július elejéig lehetőség nyílik a javaslat elfogadására. A választók akaratából, a Fidesz-KDNP kétharmados többségének birtokában lehetőség nyílt annak az alaptörvény-módosításnak az elfogadására is, amely kimondja, hogy az Országgyűlés felhatalmazása nélkül idegen népesség nem telepíthető be Magyarországra – tette hozzá a politikus, megjegyezve: ez a módosítás két éve a Jobbik árulása miatt bukott el.

Kocsis Máté arról is szólt: nem számít arra, hogy az ellenzék konstruktív politikát folytat a törvényhozásban. annál is inkább, mert már az Országgyűlés alakuló ülésén bohózat volt az ellenzék viselkedése. A frakcióvezető hozzátette, durva vitákra számítanak, ám erre felkészültek. A Kossuth Rádió 180 perc című műsorában Kocsis Máté úgy értékelt: az Európai Unió vezetői akkor járnának el igazi demokrataként, ha nem sürgetnék a kötelező betelepítési kvótáról szóló döntés elfogadását, hanem azzal megvárnák a 2019-es európai parlamenti választás végeredményét és az új testületre bíznák a döntést, ugyanis a 2014-es választáskor még nem volt az európai közbeszéd egyik legfontosabb témája a migráció.

Forrás: MTI. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.