Pesti Srácok

Marek Kuchcinski: Szükség van a NATO állandó jelenlétére a szövetség keleti szárnyán

Marek Kuchcinski: Szükség van a NATO állandó jelenlétére a szövetség keleti szárnyán

A plenáris ülést megnyitó beszédében Kuchcinski kijelentette, hogy a NATO keleti szárnyát új fenyegetések érik keleti irányból, Oroszország részéről, ezért szükség van itt a szövetséges erők állandó jelenlétére. Ezzel arra utalt, hogy a három balti államban és Lengyelországban 2016 első felétől négy NATO-zászlóalj és egy amerikai páncélos dandár úgynevezett állandó rotációs jelleggel állomásozik, a legénység a felszereléssel együtt félévente váltja egymást.

- mondta Kuchcinski.

Az amerikai szenátus védelmi bizottsága május 24-én arra szólította fel a Pentagont, hogy vizsgálja meg annak lehetőségét, lehet-e a 2019-es költségvetésben eszközöket keríteni amerikai szárazföldi erők állandó lengyelországi állomásoztatására. A lengyel házelnök szerint az észak-atlanti szövetség biztonságára vonatkozó elemzések nem adnak okot a derűlátásra, sok térségben újból fennállnak a hagyományos katonai fenyegetések, ezen kívül hibrid és kiberbiztonsági veszélyek is megjelentek. E fenyegetések Kuchcinski szerint határozottan észlelhetőek a NATO keleti szárnyán. Kuchcinski támogatóan nyilatkozott Ukrajna és Georgia csatlakozási törekvéseiről, és kiemelte a transzatlanti kapcsolatok szerepét a NATO működésében.

PestiSracok facebook image

Andrzej Duda elnök is úgy látta, hogy az Egyesült Államok és Európa viszonya az euroatlanti térség biztonságának kulcsa, s e kapcsolatokban törekedni kell a politikai légkör javítására. A stabil, biztonságos Európa,

- fogalmazott.

Majd hozzátette, hogya transzatlanti egység különösen manapság jelentős, amikor is a biztonsági rendszert próbára teszik és aláássák a békét és a stabilitást veszélyeztető erők. Ebben az összefüggésben Duda Oroszországot nevezte a legkomolyabb fenyegetésnek. Moszkva szerinte soha nem békélt meg a birodalmi Szovjetunió bukásával, a posztszovjet időszakot csupán egy stratégiai szünetként értelmezte a Kelet és a Nyugat közötti összetűzésben. A közel-keleti és észak-afrikai helyzetről szólva Duda úgy látta, hogy e területek destabilizálása révén bizonyos hatalmak erősíteni próbálják a befolyásukat. Oroszország és Irán negatívan befolyásolja az európai helyzetet többek között az illegális bevándorlók számának növelésével.

A NATO térségét érő fenyegetésekről beszélt a plenáris ülésen Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő is, aki úgy látta: az Oroszország és Németország között, a Balti-tenger alatt épülő újabb gázvezeték fenyegetést jelent Európa energiabiztonságára és szolidaritására nézve. Utalva Volodimir Hrojszman ukrán kormányfő korábbi kijelentésére, elmondta: egyetért azzal, hogy a beruházás új, az Európai Unió és a NATO országai ellen irányuló hibridfegyver. Az Északi Áramlat-2,

- értékelte.

Azzal érvelt, hogy már a gázvezeték első vonala, az Északi Áramlat-1 lehetővé tette az orosz hadsereg korszerűsítését, majd 2008-ban Grúzia, később pedig Ukrajna megtámadását és a Krím elcsatolását.

Forrás:MTI,Fotó:se.pl

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.