Pesti Srácok

Mellár Tamás belép a Párbeszéd parlamenti frakciójába, de azt állítja, továbbra is "független" marad

Mellár Tamás belép a Párbeszéd parlamenti frakciójába, de azt állítja, továbbra is "független" marad

"Teszem ezt azért, mert nem nézhetem tétlenül, hogy az ellenzék egyetlen összefogási kísérlete is meghiúsuljon" - írja Facebook bejegyzésében Mellár Tamás. Úgy tűnik a Párbeszéd frakciója egy potyautassal ugyan, de megmenekülhet.

- folytatta Mellár. Majd híveinek és az arrafelé kószáló unatkozóknak magyarázza, hogy miért is marad Ő továbbra is "független" képviselő:

PestiSracok facebook image

Facebook; Fotó: mno.hu

Ajánljuk még

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.