mellár tamás
Teli szájjal jobbágyozta a gyári munkásokat a parlamentben Mellár Tamás
Mellár Tamás szerint azok, akik gyárban vagy multinacionális cégeknél dolgoznak, szolgák, Orbán jobbágyai – ez derült ki a Párbeszéd padsoraiban ülő képviselő keddi, napirend előtti felszólalásából, amelyben a pedagógussztrájkot méltatta. Mellár szerint a pedagógusok nem az oltási kötelezettség felfüggesztéséért, a 10 helyett 45 százalékos béremelésért és a kötelező óraszám miatt tüntetnek, hanem azért, mert kiművelt emberfőket akarnak nevelni, ami a népbutító kormánynak nem tetszik. Mellárt viszonválaszában Rétvári Bence államtitkár tette helyre, aki emlékeztetett: Mellár Tamás politikai közössége tizenötezer tanárt tett földönfutóvá, százával zárta be a vidéki iskolákat és fizetőssé tette a felsőoktatást. Mint megjegyezte: ha van, ami veszélyezteti az oktatást, az a hatalomra kerülő baloldal. Kocsis Máté visszautasította, hogy a kormányoldalnak bármi köze lenne Kaleta Gáborhoz
Az Országgyűlés kedden a pedofíliával szembeni szigorúbb fellépésről szóló kormánypárti javaslatról tárgyal. A képviselők elsőként a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről, valamint a gyermekek védelmét szolgáló törvénymódosító javaslatról vitáznak, amelyet a Fidesz és a KDNP képviselői nyújtottak be. Az ülésnap további részében szó lesz még a Miniszterelnökséget vezető miniszter veszélyhelyzettel összefüggő, továbbá a vagyongazdálkodást érintő indítványairól is. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője előterjesztőként reagált az ellenzéki felszólalásokra. Azt mondta: ha az ellenzék mellőzi a „gyerekes, színvonaltalan kaletázós megjegyzéseit”, akkor nyitott arra, hogy értelmes beszélgetés legyen erről a témáról. Kocsis Máté visszautasította, hogy a kormányoldalnak bármi köze lenne Kaleta Gáborhoz, szerinte a Kaleta-ügy az egész ország szégyene. Országgyűlés – Rétvári: a Jobbik korábban azon dolgozott, hogy Gyurcsány egy börtön falain belül mondhassa el évértékelőjét
Jakab Péter Jobbik-elnök szavait idézte Rétvári Bence államtitkár egyik viszonválaszában az Országgyűlés szerdai ülésén: kéz a kézben állnak Gyurcsánnyal, miközben évekkel ezelőtt azt mondták, hogy azért dolgoznak, hogy Gyurcsány az évértékelő beszédét egy biztonságos börtön falain belül mondhassa el. Kövér László hatalma Istentől való – fröcsögött Mellár Tamás, a Párbeszéd képviselője az Országgyűlés szerdai ülésén, napirend előtti felszólalásában. Mellár szerint Kövér László nem tartja be a demokratikus együttélés szabályait – utalt itt a Jakab Péter Jobbik-elnökre kiszabott közel tízmilliós rekordbírságra. Jakab István alelnök rendre utasította Mellárt. Orbán Balázs államtitkár szerint Mellár képmutató, mert ha valaki betartja a szabályokat, akkor nincs semmi gond. Bangóné Borbély Ildikó MSZP-s politikus meglehetősen régen hallatta már a hangját. Csak a szokásos lemezt tette fel: szidta a kormány válságkezelését, és a kormányt hibáztatta az elhunyt emberek haláláért. Rétvári Bence, az EMMI államtitkára helyretette Bangónét: szerinte a baloldalt zavarja, ha tényekkel találkoznak. Most azokat az intézkedéseket támadják, amik életeket mentettek. Ajánljuk még
A kipróbált harcosokkal küzd meg az örményekkel és a portugálokkal Marco Rossi
Kihirdette keretét a magyar labdarúgó-válogatott októberi világbajnoki selejtezőire Marco Rossi szövetségi kapitány. Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük. Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat. A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.