Pesti Srácok

Teli szájjal jobbágyozta a gyári munkásokat a parlamentben Mellár Tamás

Teli szájjal jobbágyozta a gyári munkásokat a parlamentben Mellár Tamás

Mellár Tamás szerint azok, akik gyárban vagy multinacionális cégeknél dolgoznak, szolgák, Orbán jobbágyai – ez derült ki a Párbeszéd padsoraiban ülő képviselő keddi, napirend előtti felszólalásából, amelyben a pedagógussztrájkot méltatta. Mellár szerint a pedagógusok nem az oltási kötelezettség felfüggesztéséért, a 10 helyett 45 százalékos béremelésért és a kötelező óraszám miatt tüntetnek, hanem azért, mert kiművelt emberfőket akarnak nevelni, ami a népbutító kormánynak nem tetszik. Mellárt viszonválaszában Rétvári Bence államtitkár tette helyre, aki emlékeztetett: Mellár Tamás politikai közössége tizenötezer tanárt tett földönfutóvá, százával zárta be a vidéki iskolákat és fizetőssé tette a felsőoktatást. Mint megjegyezte: ha van, ami veszélyezteti az oktatást, az a hatalomra kerülő baloldal.

Kedden napirend előtti felszólalásban fejtette ki véleményét az "Aktuális ügyekről" Mellár Tamás, a Párbeszéd padsoraiban ülő független képviselő, aki a sztrájkoló tanárok mellett állt ki. Mielőtt részletesen is beszámolnánk a másodpercek alatt önmaga hatása alá kerülő politikus felszólalásáról, idézzük fel, mik is a tanárok követelései:

  • első és legfontosabb követelésük az oltási kötelezettség felfüggesztése (mint ismert, az oltásellenes tanárok többek közt Schiffer András hathatós közreműködésével hallatták hangjukat a sztrájkot megelőzően);
  • a 10 százalékos béremelés helyett a tanárok 45 százalékot szeretnének;
  • további követelésük, hogy a kötelező óraszám heti 22 legyen (a szakszervezetek szerint sok tanár akár heti 40 órát, azaz napi 8 órát is vállal).

Mellár Tamás e követelésekről nem emlékezett meg; ehelyett arról beszélt, hogy a Fidesz 2010 után módszeresen építette le az oktatást, de nem azért, mert ne jutott volna erre pénz, hanem azért, mert

PestiSracok facebook image

Mellár Tamás tehát nemcsak lenézi a gyári munkásokat vagy a szállodai alkalmazottakat, de egyenesen Orbán Viktor szolgáinak is tartja őket, munkájukat pedig jobbágymunkának. A képviselő szerint a pedagógusok azért sztrájkolnak, "mert tudást akarnak adni a gyermekeknek",

A tanárok, mint fentebb is írtuk, jelenleg azért sztrájkolnak, mert elutasítják a koronavírus elleni, a szakmájukban kötelező, de valójában őket védő oltást, nagyobb arányú béremelést szeretnének, és rögzítenék a kötelező óraszámot. (Mielőtt bárki fennakadna a heti 22 kötelező órán, azt nem szabad elfelejteni, hogy a letanított órák mellett a tanároknak készülniük, adminisztrálniuk, dolgozatot javítaniuk stb. is kell, amely lényegesen több időt vesz el, mint a konkrét óraszám.) Mindenesetre Mellár Tamás azzal zárta beszédét, hogy reméli, hogy a kormányt április 3-án leváltják, a jobboldali politikusok pedig majd a történelem szemétdombján végzik.

Rétvári emlékeztetette Mellárt, ki is zárt be százszámra iskolákat és bocsátotta el ezrével a tanárokat

A képviselő vádjaira Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára reagált, kiemelve: véleménye szerint a baloldal próbál nehéz helyzetéből valamiféle ügyeket generálni. Ugyanakkor felidézte: a baloldali kormányok kétszer is bevezették a tandíjat, hogy a szegényebb sorsú gyerekek ne tudjanak továbbtanulni. Ezeket az intézkedéseket a Fidesz–KDNP törölte el, második alkalommal egy népszavazással is megerősítve az emberek akaratát. Mint fogalmazott, a baloldal bármikor is került hatalomra,

Rétvári Bence hozzátette: a vidéki embereket lenéző, jelenleg is aktulális baloldali retorika jegyében a Gyurcsány-kormány 381 kistelepülésen zárta be az iskolákat, ezzel párhuzamosan mintegy tizenötezer tanárt tett földönfutóvá, a pedagógusok bérét pedig nemhogy emelték volna, éppen, hogy csökkentették.

– fogalmazott az államtitkár, hozzátéve: a pedagógusokra és az oktatásra nézve jelenleg nincs nagyobb veszély, mint az "iskolabezáró, pedagógusbér-csökkentő és tömegesen pedagógust elbocsátó és mindemellett tandíjat bevezető baloldal".

Rétvári Bence kiemelte: a kormány határozott álláspontja, hogy a következő esztendőben nagyarányú béremelést kell végrehajtani, amelyre a polgári kormányok idején, 2013-ban már volt példa; ekkor 50 százalékkal nőttek a tanári fizetések. Úgy vélte, a nagyarányú bérfejlesztések sorában az egészségügy után a pedagógusok következnek majd, de a kormány szándékait jelzik, hogy a válság idején, annak ellenére is 10+10 százalékos béremelést adtak a tanároknak.

Vezetőkép: MTI/Kovács Attila

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.