Pesti Srácok

Az MSZP kicsinálta Mellárt – A szocialisták a pécsi polgármester ügyvédjét indítják helyette

null

Nem tetszett az MSZP-nek, hogy Mellár Tamás indul a Párbeszéd jelöltjeként Baranya 1. választókerületében az ellenzéki előválasztáson. A Telex értesülései szerint az MSZP–Párbeszéd közös jelöltje ezért Bodnár Imre lesz a körzetben.

A Telex több forrásból megerősített információi szerint visszalép az ellenzéki előválasztáson való indulástól Mellár Tamás, aki a Párbeszéd jelöltjeként indult volna. A lap értesülései szerint Mellár jelölését erősen ellenezte a helyi MSZP. Bár a két baloldali párt országos választási együttműködése alapján az MSZP és a Párbeszéd nem indít egymás ellen jelölteket már az előválasztáson sem, Pécsen nem sikerült megegyezni: a Párbeszéd Mellárt, a szocialisták pedig Bodnár Imrét, Péterffy Attila polgármester ügyvédjét akarta indítani, és a héten záruló ellenzéki jelöltállításon is mindkettőjüket regisztrálták elsőre. Csütörtök délutáni információk szerint Mellár Tamás azonban visszalépett a jelöltségtől, amiről értesítette az Országos Előválasztási Bizottságot is. Az MSZP–Párbeszéd közös jelöltje ez alapján Bodnár Imre lehet a Baranya 1. választókerületben. A Telex az ügyben felkereste Mellárt és a Párbeszédet is, azonban eddig nem kaptak választ a megkeresésre.

Forrás: Telex; Fotó: pecsma.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.