Pesti Srácok

Országgyűlés – Rétvári: a Jobbik korábban azon dolgozott, hogy Gyurcsány egy börtön falain belül mondhassa el évértékelőjét

Országgyűlés – Rétvári: a Jobbik korábban azon dolgozott, hogy Gyurcsány egy börtön falain belül mondhassa el évértékelőjét

Jakab Péter Jobbik-elnök szavait idézte Rétvári Bence államtitkár egyik viszonválaszában az Országgyűlés szerdai ülésén: kéz a kézben állnak Gyurcsánnyal, miközben évekkel ezelőtt azt mondták, hogy azért dolgoznak, hogy Gyurcsány az évértékelő beszédét egy biztonságos börtön falain belül mondhassa el. Kövér László hatalma Istentől való – fröcsögött Mellár Tamás, a Párbeszéd képviselője az Országgyűlés szerdai ülésén, napirend előtti felszólalásában. Mellár szerint Kövér László nem tartja be a demokratikus együttélés szabályait – utalt itt a Jakab Péter Jobbik-elnökre kiszabott közel tízmilliós rekordbírságra. Jakab István alelnök rendre utasította Mellárt. Orbán Balázs államtitkár szerint Mellár képmutató, mert ha valaki betartja a szabályokat, akkor nincs semmi gond. Bangóné Borbély Ildikó MSZP-s politikus meglehetősen régen hallatta már a hangját. Csak a szokásos lemezt tette fel: szidta a kormány válságkezelését, és a kormányt hibáztatta az elhunyt emberek haláláért. Rétvári Bence, az EMMI államtitkára helyretette Bangónét: szerinte a baloldalt zavarja, ha tényekkel találkoznak. Most azokat az intézkedéseket támadják, amik életeket mentettek.

Jakab Péter Jobbik-elnök szavait idézte Rétvári Bence államtitkár egyik viszonválaszában: kéz a kézben állnak Gyurcsánnyal, miközben évekkel ezelőtt azt mondták, hogy azért dolgoznak, hogy Gyurcsány az évértékelő beszédét egy biztonságos börtön falain belül mondhassa el. Rétvári arról is beszélt, hogy Dobrev büszke az őszödi beszédre, és most a Jobbik azon dolgozik, hogy Gyurcsány vagy Dobrev vezesse ezt az országot. Rétvári szerint egy ember sem teheti meg ezt az országával, egy ember sem hazudhat éveken keresztül az embereknek. A Jobbik alapító okiratában is szerepel, hogy a kommunistákkal szemben akarnak fellépni, ehhez képest most velük karöltve politizálnak.

– tette hozzá, majd kiemelte:

szerinte ez az egyetlen eszköz, a provokáció, amely a baloldal és a Jobbik kezében maradt.

PestiSracok facebook image

Mellár Tamás, a Párbeszéd politikusa szerdán az Országgyűlésben napirend előtti felszólalásában komolyan el volt tévedve, hiszen arról fröcsögött, hogy Kövér László házelnök hatalma Istentől való.

Milyen szomorú lehet tudatlanságban élni: az egyszerű ember is tudja, hogy az Országgyűlés tisztségviselőinek megválasztásáról az Alaptörvény rendelkezik. Eszerint az Országgyűlés titkos szavazással – tagjai sorából – elnököt, alelnököket és jegyzőket választ. Az Országgyűlés elnöke (más országokhoz hasonlóan) a köztársasági elnököt és a miniszterelnököt követően a harmadik legmagasabb közméltóság.

Orbán Balázs, a Miniszterelnökség miniszterhelyettese reagált is Mellár Tamás vádaskodó felszólalására: szerinte mindenkit megillet a szólás- és sajtószabadság, de be kell tartani a szabályokat még az ország házában is, és ez vonatkozik az ellenzéki képviselőkre is.

– szögezte le Orbán Balázs. Úgy véli, hogy nem a jobboldal az, aki sportot űz abból, hogy elhallgattassa a jobboldali újságírókat, vagy azokat, akik nem értenek egyet a baloldallal. Ma van az őszödi beszéd 15 éves évfordulója, és ez is azt bizonyítja, hogy ez a baloldali szövetség hazudott reggel, éjjel meg este, és a baloldal az, aki a szabad véleménynyilvánítást el akarja tiporni – tette hozzá. Orbán Balázs hangsúlyozta: nem a jobb-, hanem a baloldalon divatos a másként gondolkodók elhallgattatása; ezt bizonyítja a ma tizenöt éves őszödi beszéd is.

– mondta az államtitkár. A helyzet azóta sem változott, mert fenyegetik a másképp gondolkodókat. Orbán Balázs szerint 2002 és 2010 között öngyilkos kormányzást folytatott a baloldal. Orbán Balázs idézett egy levelet, amelyben Mellár még konzervatívnak vallotta magát. Az államtitkár önvizsgálatot javasolt Mellár Tamásnak.

Bangóné Borbély Ildikó. Fotó: képernyőfotó

A baloldalt zavarják a tények

Bangóné Borbély Ildikó MSZP-s politikus meglehetősen régen hallatta már a hangját. Csak a szokásos lemezt tette fel: szidta a kormány válságkezelését, és a kormányt hibáztatta az elhunyt emberek haláláért. Rétvári Bence, az EMMI államtitkára helyretette Bangónét: szerinte a baloldalt zavarja, ha tényekkel találkoznak. Most azokat az intézkedéseket támadják, amik életeket mentettek.

Arató Gergely (DK) azt mondta, hogy a kormány hazudott, amikor azt ígérte, hogy az egészségügyi szolgálati jogviszony részletszabályait a kamarával együttműködve dolgozza ki. Bírálta, hogy a járvány alatt próbáltak "még egy bőrt lehúzni az egészségügyi dolgozókról". Ez nemcsak az egészségügyi dolgozókról szól – hangsúlyozta, rámutatva: négyezer dolgozó elvesztése jelentősen csökkentette azon betegek számát, akik megfelelő ellátást kaptak a kórházakban, emberéletek ezreibe kerülhetett. Kijelentette: a kormánynak el kell számolnia azzal, miért Magyarországon halt meg a legtöbb ember a koronavírus-járványban lakosságarányosan. Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára úgy felelt: az egészségügyi döntések az orvosi kamara javaslatain alapulnak, a hálapénz kivezetése vagy az orvosbérek emelése is az ő javaslatukra történt. Az ápolók bére is több lépcsőben emelkedik – tette hozzá.

– idézte fel, hozzátéve: most ezt a jogszabályt kritizálja a képviselő. Szerinte 1700 milliárd forinttal költ most többet a kormány egészségügyre, mint a baloldali kormányok idején.

– fogalmazott. Szólt az őszödi beszéd évfordulója kapcsán arról: a szocialisták tovább vitték azt a gyakorlatot, hogy a legnagyobb dolgokban is képesek hazudni saját népüknek.

– mutatott rá.

A gazdaság újraindítása érdekében módosul az idei költségvetés

A járvány elleni védekezés, valamint a gazdaság újraindításának költségeire tekintettel módosította a Ház az idei költségvetést. A változtatást 115 igen szavazattal és 54 ellenvoks mellett fogadták el a képviselők. Ahogy azt a jogszabály ismertetésekor Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium államtitkára elmondta, a gazdaság-újraindítási akciótervben három fő csatornán összesen 6172 milliárd forint, a GDP 12 százaléka áll rendelkezésre. Az Országgyűlés hozzájárult az Európai Unió 2021–2027 közötti költségvetéséről, valamint a koronavírus-járvány utáni helyreállítási csomagról szóló határozat kihirdetéséhez. A képviselők 170 igen szavazattal, egyhangúlag hagyták jóvá a pénzügyminiszter erről szóló javaslatát. Az elfogadott előterjesztés indoklása alapján a ratifikáció az előfeltétele annak, hogy az EU történelmi léptékű, 750 milliárd euró összegű hitelt vehessen fel a pénzpiacokon a helyreállítási csomag érdekében, illetve, hogy az ebből finanszírozandó programok, például az úgynevezett helyreállítási és rezilienciaépítési eszköz is mielőbb elindulhasson. A parlament törvényt alkotott a szülői felelősséget érintő nemzetközi igazságügyi együttműködésről, amihez az Európai Unió jövőre hatályba lépő, házassági és szülői felelősségről, valamint a gyermekek jogellenes külföldre viteléről szóló rendeletét vette alapul. A képviselők 172 igen szavazattal, egyhangúlag hagyták jóvá az igazságügyi miniszter javaslatát. A változtatások az eddigieknél egyszerűbb és hatékonyabb eljárásokat biztosítanak a gyermekek legfőbb érdekének biztosítása érdekében, továbbá kiemelten fontos célnak minősítik a gyermekek meghallgatáshoz való jogának erősítését.

Forrás: parlament.hu; Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.