Pesti Srácok

Nagy Ervin: van rá ráció, hogy Toroczkai önálló mozgalmat indít

Nagy Ervin: van rá ráció, hogy Toroczkai önálló mozgalmat indít

A Jobbik múlt heti tisztújító kongresszusán tapintani lehetett a feszültséget. Míg Vona Gábor hosszasan vizionált a párt új elnökének személyéről, addig Toroczkai László többször a Vona-féle néppártosodás ellen beszélt - nyilatkozta az ECHO TV Echo mérleg című műsorában Nagy Ervin. A Jobbik alapítótagja szerint van rá ráció, hogy Toroczkai önálló mozgalmat indít, és arra is, hogy a frakción belülről kapjon támogatást.

Nagy Ervin a műsorban felidézte: bár Vona Gábor nem mondott neveket a Jobbik tisztújító kongresszusán, azért felvázolta, milyen elnökre lenne szüksége a pártnak.

– mondta Nagy Ervin. A Jobbik alapító tagja szerint a jelenlévők közül mindenki tudta, hogy a volt elnök tekintélye máig megkérdőjelezhetetlen, illetve azt is, hogy Vona ki mellett áll.

PestiSracok facebook image

- magyarázta, hozzátéve azt is, hogy Toroczkai László ugyanakkor a kongresszuson többször a Vona Gábor-féle néppártosodás ellen beszélt. Éppen ezért Nagy Ervin szerint látható a szakadás a Jobbikban, mert „aki ismeri a pártot, az már fel tudna állítani egy listát azokról, akik Toroczkait és azokról, akik Sneider Tamást támogatják”.

A filozófus arról is beszélt a műsorban, hogy szerinte Vona Gábor ötlete lehetett, hogy a továbbiakban Sneider Tamás és Gyöngyösi Márton szerepmegosztásban vigyék tovább a pártot a Vona-féle úton:

Hozzátette: a Jobbik egy olyan centralizált párt, ahol az elnök kitalál valamit és a többiek megpróbálnak igazodni, aki ellenáll, azt kizárják vagy ellehetetlenítik. A Jobbik korábbi alelnöke szerint működőképes lehet, hogy Toroczkaiék kiválnak a Jobbikból és létrehoznak egy önálló nemzeti radikális mozgalmat. Arra is lát esélyt, hogy a frakcióban lesz legalább öt olyan ember, akik kilépve létrehoznak egy új frakciót. Idesorolta Szávay Istvánt, Dúró Dórát és Apáti Istvánt is.

A teljes beszélgetés ITT érhető el.

Forrás: Echo TV, Magyar Idők; Fotó: Echo TV

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.