Pesti Srácok

Nobel-békedíjat kértek Trumpnak az amerikai republikánusok

Nobel-békedíjat kértek Trumpnak az amerikai republikánusok

Amerikai republikánus törvényhozók egy csoportja azt kezdeményezte szerdán, hogy ebben az évben Donald Trump amerikai elnöknek ítéljék oda a Nobel-békedíjat az észak-koreai nukleáris válság megoldása érdekében tett fáradozásai elismeréséül.

A Nobel-békedíjról határozó norvég bizottságnak Luke Messer, Indiana állam képviselője írt levelet, amelyet a képviselőház tizennyolc republikánus – a legkonzervatívabbak közé tartozó – törvényhozója írt alá. A kezdeményezők azzal érvelnek, hogy Észak-Korea hosszú ideig nem volt hajlandó felhagyni az agresszióval a nemzetközi közösség követelései ellenére, de Trump elnök keménykezű politikái hatásosak voltak, és elérték, hogy Kim Dzsong Un phenjani vezető tárgyalóasztalhoz üljön. Hangsúlyozták, hogy Trumpnak sikerült Kínát és más országokat egyesítenie abban, hogy szigorú szankciókat vezessenek be Észak-Koreával szemben. A szankciók komoly csapást mértek az észak-koreai gazdaságra, és nagyrészt ennek köszönhető, hogy Phenjan hajlandó a tárgyalásokra – áll a levélben.

Trump és Kim várhatóan május végén vagy június elején találkozik egymással. Bár egyelőre még távolinak tűnik egy olyan megállapodás, amelyben Phenjan teljesen feladná az atomfegyver kifejlesztésére tett törekvéseit, és ennek nemzetközi ellenőrzéséhez is hozzájárulna, a két Korea vezetőinek április végi nyilatkozatai mégis reményre adnak okot. Donald Trump washingtoni támogatói határozottan szorgalmazzák az ötletet, hogy az amerikai elnök kapjon Nobel-békedíjat. Múlt szombaton a Michigan államban tartott nagygyűléshez hasonlatos rendezvényén Trump szemmel láthatóan élvezte, hogy miközben Észak-Koreáról beszélt, a hallgatóság azt kezdte skandálni: Nobel! Nobel! – idézte fel az AP amerikai hírügynökség.

Forrás: MTI. Fotó: PS

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.