Pesti Srácok

Szakértő: Évi nyolcvan millióért tört ki a káosz a baloldalon

Szakértő: Évi nyolcvan millióért tört ki a káosz a baloldalon

Teljes a káosz az ellenzéki térfélen - mondta a Párbeszéd parlamenti frakciójának Bősz Anett liberális képviselő kilépése nyomán várható megszűnéséről Deák Dániel politológus az M1 csatornán péntek este. Hozzátette, a Liberálisoknak állítólag felajánlott évi 60 millió forint egy politikai megállapodás lehetett, amelynek lényege, hogy a szocialisták frakciót vásároltak a Párbeszédeknek.

Az ellenzéki pártok egymásnak estek, meghazudtolják egymást. Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője azt mondta, hogy a szocialisták nem is tudtak arról a megállapodásról, amit februárban Molnár Gyula pártelnökként, Karácsony Gergely pedig miniszterelnök-jelöltként kötött Fodor Gáborral, a Liberálisok elnökével arról, hogy évi 60 millió forintot kapnak az MSZP-től, holott mindkettőjük aláírása ott a megállapodáson - mutatott rá a szakértő.

-fűzte hozzá.

PestiSracok facebook image

-magyarázta a szakértő.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.