Pesti Srácok

Trump kitart Észak-Korea atomfegyver-mentesítése mellett

null

Donald Trump amerikai elnök szerint elhalaszthatják az Észak-Koreával tervezett csúcstalálkozót. Megismételte korábban hangoztatott álláspontját, amely szerint Észak-Korea atomfegyver-mentesítésével Kim Dzsong Un észak-koreai vezető nagyobb biztonságban, országa pedig nagyobb jólétben lenne.

Az elnök a Mun Dzse In dél-koreai államfővel tartandó találkozója előtt, a Fehér Ház Ovális irodájában beszélt erről újságíróknak kedden.

-utalt Donald Trump a június 12-re, Szingapúrba tervezett találkozóra. Majd újságírói kérdésekre válaszolva kétszer is megismételte korábban hangoztatott álláspontját, Észak-Korea atomfegyver-mentesítésével Kim Dzsong Un észak-koreai vezető nagyobb biztonságban, országa pedig nagyobb jólétben lenne.

PestiSracok facebook image

Phenjan pár nappal ezelőtt jelezte, amennyiben a csúcstalálkozón csupán "egyoldalú atomfegyver-mentesítésről" lenne szó, a találkozót akár le is mondhatják. Trump erre így reagált az újságíróknak, senkit nem hibáztat, de "nem boldog" az észak-koreai álláspont megváltozásától. Megállapította, hogy ez a változás Kim Dzsong Un és Hszi Csin-ping kínai elnök második találkozója után történt. Az amerikai elnök "világszínvonalú pókerjátékosnak" nevezte a kínai elnököt.

A sajtóval tartott találkozón jelen volt Mun Dzse In dél-koreai elnök is, aki kedden reggel megbeszélést folytatott Mike Pompeo külügyminiszterrel és John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadóval. Mun elnök az újságíróknak reményét fejezte ki, hogy a találkozó - amelyet "történelminek" nevezett - megtartható.

-fogalmazott, dicsérve egyúttal az amerikai elnök erőfeszítéseit. Amint mondta, Donald Trumpnak "drámaian pozitív" változásokat sikerült elérnie Észak-Koreával.

-tette hozzá Trump. Ugyanakkor leszögezte, pillanatnyilag "két sikeres Koreában" gondolkodik, Észak- és Dél-Korea szerinte két ország marad, és egy napon majd Phenjan és Szöul dönti el, hogy tárgyaljon-e a két ország egyesítéséről.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még