Pesti Srácok

Újabb jobbikos belháború: ezúttal Varga-Damm Andrea szállt bele Dúró Dórába

Újabb jobbikos belháború: ezúttal Varga-Damm Andrea szállt bele Dúró Dórába

Sajnos az önértékelési zavar bármikor, bármely közösségben előfordulhat. De gyógyítható – így kommentálta Varga-Damm Andrea a Facebookon a hírt, mely szerint Dúró Dóra bejelentkezett a Jobbik elnökhelyettesi posztjáért.

A választások óta a Jobbikban eluralkodott a káosz: Vona Gábor bukását kezdetben társelnöki rendszerrel tervezték pótolni, melynek élére Sneider Tamás, valamint a zsidókat korábban listázni kívánó Gyöngyösi Márton került volna - írja a 888.hu. Ezt az elképzelést támogatta maga Vona Gábor is, azonban a Jobbik kongresszusi küldötteinek 82 százaléka úgy döntött, a jövőben egy elnök, egy elnökhelyettes és 6 alelnök vezeti a pártot.

A Gyöngyösi-Sneider páros mellé az elnökjelölti pozícióért bejelentkezett Ásotthalom polgármestere, Toroczkai László is. A 888.hu szerint Toroczkai komoly aggodalomra adhat okot a Gyöngyösi-Sneider párosnak, hiszen sajtóértesülések szerint eddig sikeres az országjárása.

Hétfőn derült ki, hogy a Toroczkai-féle irányvonalhoz csatlakozik Dúró Dóra is, aki az elnökhelyettesi posztért indul. A hírt Ásotthalom polgármestere is megerősítette közösségi oldalán. A korábbi jobbikosokat tömörítő Vadhajtások szúrta ki, hogy Dúró Dóra szerepvállalását Simicska embere, Varga-Damm Andrea nem igazán nézi jó szemmel, és az alábbi, igen erős hozzászólással kommentálta a hírt Facebookon:

A közösségi oldal több felhasználója kérdőre vonta Varga-Damm Andreát: milyen üzenete van annak, hogy frakciótársára egy ilyen megjegyzést tesz a nyilvánosság előtt? Volt olyan, aki arra volt kíváncsi, hogy egy ilyen támadás után hogy tudnak majd együtt dolgozni a Jobbik frakciójában Dúró Dórával, de Varga-Damm nem adott érdemi választ.

Forrás: 888.hu, Vezető kép: MTI
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.