Pesti Srácok

Verhofstadt Zuckerberget gyomrozta az EP-ben az álhírek miatt

Verhofstadt Zuckerberget gyomrozta az EP-ben az álhírek miatt

Bocsánatot kért Mark Zuckerberg, a Facebook vezérigazgatója az Európai Parlament (EP) kedd esti brüsszeli meghallgatásán, amiért korábban nem tettek meg mindent annak érdekében, hogy megelőzzék a visszaéléseket a közösségi oldalon. A liberális Guy Verhofstadt aláhúzta, hogy Zuckerberg az elmúlt évtizedben több mint tucatnyiszor bocsánatkérésre kényszerült.

Zuckerberg a vállalat körül kirobbant botrányról beszélt az EP házbizottságaként működő úgynevezett Elnökök Konferenciájának ülésén, amelyen a képviselőtestület elnöke, a frakciók vezetői, illetve a belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi szakbizottság (LIBE) elnöke és illetékes jelentéstevője vett részt.

-jelentette ki. A cég alapítója elmondta, hogy 2016-ban túl lassan sikerült azonosítaniuk az amerikai elnökválasztásba való orosz beavatkozási kísérleteket, a hagyományosabbnak tekinthető kiberfenyegetésekre fókuszáltak, például az adathalászatra, és nem voltak megfelelően felkészülve az összehangolt dezinformációs kampányokra. Hozzátette, a helyzet azóta sokat javult, amelyet az is bizonyít, hogy a választások Franciaországban és Németországban is komolyabb incidensek nélkül zajlottak. Leszögezte, hogy az eddigi lépések mellett a Facebook kész további jelentős beruházásokat eszközölni a biztonság fokozása érdekében, ami azért is lényeges, mert a következő másfél évben rendkívül fontos választások lesznek világszerte. Mint mondta, ez kihatással lesz a cég jövedelmezőségére, az emberek biztonsága azonban mindig fontosabb lesz számukra a profit maximalizálásánál. Zuckerberg példaként említette, hogy megduplázzák a biztonságért felelős munkatársak számát a cégnél, ami év végére meg fogja haladni a 20 ezret. Végezetül arra is rámutatott, hogy a Facebook számos területen pozitív szerepet játszik, például közvetlen kapcsolatot teremt a vezetők és a választók között, s olyanok is több millióan vannak, akik a közösségi oldal nélkül nem mennének el voksolni. Emellett pedig visszautasította a politikai elfogultság vádját. A vezérigazgató kiemelte, hogy a jelenlegi 7 ezerről még idén 10 ezerre fogják növelni alkalmazottaik számát az Európai Unióban.

PestiSracok facebook image

Manfred Weber néppárti frakcióvezető üdvözölte a bocsánatkérést, azonban azt hangoztatta, hogy az közel sem elegendő, mielőbbi cselekvésre van szükség. A szociáldemokrata képviselőcsoportot vezető Udo Bullmann közölte, a helyzet válságos, mivel az emberek személyes adatai és az államok önkormányzáshoz való joga is veszélybe került. A liberális Guy Verhofstadt aláhúzta, hogy Zuckerberg az elmúlt évtizedben több mint tucatnyiszor bocsánatkérésre kényszerült, valamint többek között az európai felhasználók kártérítésének lehetőségeiről is kérdezett. A résztvevők közül többen is felháborodásuknak adtak hangot, amiért Mark Zuckerberg időhiányra hivatkozva számos kérdésükre nem válaszolt. A vezérigazgató ezért az EP elnökének javaslatára ígéretet tett rá, hogy a napokban írásbeli választ fog adni a fennmaradó kérdésekre.

Eredetileg arról volt szó, hogy a találkozó zárt ajtók mögött fog zajlani, a széleskörű felháborodás hatására azonban az ülést végül élőben közvetítették. A képviselőcsoportok vezetői az ülés előtt mindannyian azt bizonygatták, hogy keményen kérdőre fogják vonni Zuckerberget, egészen addig nem nyugszanak, amíg nem kapnak valódi válaszokat a kérdéseikre.

Az Európai Parlament azért hívta meg Zuckerberget, hogy beszámoljon arról, miként használhatott fel a Cambridge Analytica nevű brit-amerikai politikai elemző és tanácsadó cég több tízmillió Facebook-profilt az amerikai elnökválasztási kampányban. A közösségi oldalról azóta letiltott vállalat közel 90 millió Facebook-oldal adatainak feldolgozásával igyekezett képet alkotni a célba vett választók politikai beállítottságáról, és ennek alapján személyre szabott üzenetekkel próbálta meg befolyásolni őket tudtuk nélkül. Az adatgyűjtés akár 2,7 millió európai felhasználót is érinthetett.

Forrás/fotó: MTI;

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.