Pesti Srácok

Washington új nemzetközi szerződést akar Iránnal

null
Fotó: zerohedge.com

Washington új nemzetközi szerződést akar Iránnal és egyben a diplomáciai kapcsolatok teljes körű felújítását - hangoztatta Mike Pompeo amerikai külügyminiszter a Heritage Alapítvány hétfői rendezvényén mondott beszédében.

Az amerikai diplomácia vezetője leszögezte: az Egyesült Államok eltörli az Irán elleni szankciókat, de csakis akkor, ha érzékelhető változásokat észlel majd Teherán politikájában. A miniszter több „nagyon alapvető követelést” fogalmazott meg, amely egy új megállapodás megkötéséhez szükséges. Ezek között szerepel, hogy

  • Iránnak vissza kell vonulnia Szíriából és Jemenből,
  • el kell ismernie a 2015-ben megkötött többhatalmi atomalku valódi céljait,
  • szabadon kell bocsátania az amerikai foglyokat és az Egyesült Államokkal szövetséges államok fogságban lévő állampolgárait is,
  • és le kell állítania a nukleáris töltetek hordozására is alkalmas rakéták kifejlesztését.

Hozzátette, Donald Trump elnök kormányzata ehhez meg szeretné nyerni az amerikai kongresszus kétpárti támogatását is, szemben az előző, Obama-kormányzattal, amely úgy írta alá Washington nevében a többhatalmi megállapodást 2015-ben, hogy a törvényhozás elsöprő többségében elutasította azt. A külügyminiszter emlékeztetett rá, hogy az amerikai kormányzat álláspontja szerint a napokban amerikai részről egyoldalúan felmondott többhatalmi atomalku a hiányosságai miatt kockázatot jelent a világ számára, de Washington új stratégiáját immár e megállapodás kötelezettségei nélkül lehet végrehajtani.

PestiSracok facebook image

- mondta, hozzátéve, hogy azokat is elszámoltatják, akik a szankciók ellenére is fenntartják gazdasági kapcsolataikat Iránnal. Hangsúlyozta: Washington „el akarja söpörni” a Hezbollah nevében szerte a világban tevékenykedő iráni erőket. Meggyőződését fejezte ki, hogy idővel az Egyesült Államok szövetségesei is megértik, hogy az amerikai kormányzat stratégiája a helyes. Az amerikai politika megvilágítása érdekében Washington szakembereket küld majd több országba is.

- fogalmazott Mike Pompeo. A kormány céljaként az amerikai nép megóvását nevezte meg. Hozzátette: arra kéri az Egyesült Államok szövetségeseit, hogy csatlakozzanak, és együttesen szólítsák fel az iráni kormányt „felelősségteljesebb magatartásra”.

Forrás: MTI; Fotó: zerohedge.com