Pesti Srácok

2017-ben a duplájára nőtt az iszlamista támadások száma Európában

2017-ben a duplájára nőtt az iszlamista támadások száma Európában

2016-hoz képest 2017-re 45 százalékkal nőtt Európában a megvalósított terrorcselekmények és a merényletkísérletek összesített száma, 142-ről 205-re növekedve. Tavaly 68-an haltak meg, 844-en pedig megsérültek az európai terrortámadásokban. A terrortámadások között az iszlamista terrorcselekmények száma a 2016-os 13-ról tavalyra már 33-ra nőtt, azaz több, mint a duplájára emelkedett - írja a 888.

Az Európai Unió határokon átnyúló rendőri szervezete, az Europol legfrissebb bejelentése szerint, az iszlamista szélsőséges, azaz dzsihadista terrorcselekmények és a merényletekre irányuló kísérletek száma az előző év során jelentősen megnőtt a 2016-os esetekhez képest. Az Europol "A terrorizmus helyzetéről és trendjeiről szóló éves jelentésében (TE-SAT)" azt közli, hogy 2017-ben 9 uniós országban, összesen 205 tervezett, sikertelen illetve végre is hajtott terrortámadást volt ami jelentős növekedés a 2016-os 142 eset számához képest.

A terrortámadások között az iszlamista terrorcselekmények száma pedig több, mint a duplájára nőtt. A 2016-os 13-hoz képest tavaly már 33-ra nőtt a dzsihadista terrortámadások száma.A terrorizmussal összefüggő bűncselekmények miatt tavaly összesen 975 embert tartóztattak le az EU-ban, akiknek a döntő többsége az iszlamista terrorizmust érintő ügyek miatt került elfogásra.

A jelentés szerint:

PestiSracok facebook image

2017-ben 68-an haltak meg és 844-en pedig megsérültek az európai terrortámadásokban.2016-ban még 142 emberi életet oltottak ki a terroristák, miközben "csak" 379 áldozatnak okoztak sebesüléseket. A 2017-ben európai terrortámadások során megölt 68 emberből 62-en iszlamista szélsőségesek támadásának estek áldozatul.

Megnehezíti az ilyen terrorista személyek felderítését, hogy azok egyre gyakrabban nem rendelkeznek semmilyen közvetlen kapcsolattal az Iszlám Államhoz és nem köthetőek más dzsihadista szervezetekhez sem. Radikalizálódáshoz már nem kell élő, szerves viszony valamelyik terrorszervezettel, a tragédia enélkül is megtörténhet. Az Europol statisztikái szerint az EU-ból származó 5000 ember közül - akik az elmúlt években Irakba és Szíriába utaztak, hogy az Iszlám Állam oldalán harcoljanak - mostanra 1500-an már hazatértek a nyugat-európai kibocsájtó országukba, amelyek főként Belgium, Németország és az Egyesült Királyság. Az uniós rendőrségi szervezet kiemeli a jelentésben, hogy ezek, a Szíriában kiképzett és harci tapasztalatokat szerzett iszlám szélsőségesek különösen veszélyesek a képzettségük és a gyilkosságokban szerzett "tapasztalataik" miatt.

888, PS; Fotó: telos-eu.com

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.