Pesti Srácok

A DK szerint a gyenge forint is Orbán hibája

A DK szerint a gyenge forint is Orbán hibája
Fotó: Horváth Péter Gyula / PestiSrácok.hu

A Demokratikus Koalíció közleményt adott ki, melyben a gyengülő forintárfolyamért Orbán Viktort vonják felelősségre. Gyurcsány pártja szerint a felelőtlen gazdaságpolitika eredménye a jelenlegi helyzet, elemzők azonban egészen másképp nyilatkoztak a jelenlegi állapotról. A közleményt változtatás nélkül tesszük közzé:

DK: Orbán vállalja a felelősséget a forintválságért

Történelmi mélypontra zuhant a forint, ma már 1 euróért 328 forintot kell fizetnünk. Ez a válságos árfolyam egyértelműen Orbánék felelőtlen gazdaságpolitikájának eredménye. A forintválság egész hazánkat sújtó következményeit ismerjük: áremelkedés a boltokban, rekordmagas törlesztőrészletek, és méregdrága pénzváltás. Orbán 2008-ban, 274 forintos euro árfolyamnál a miniszterelnök-cserében látta a forintválság megoldását. Kíváncsian várjuk, hogy a mostani 328 forintos árfolyamnál lemond e a miniszterelnök.

A Demokratikus Koalíció szerint Orbán zsákutcába vitte Magyarországot, és óriási bajba sodorja a magyar embereket. A DK elvárja, hogy a gyenge forintnak ne csak a magyarok pénztárcájában, hanem a kormányban is legyenek következményei.

PestiSracok facebook image

Rónai SándorSzóvivőDK

Forrás:

MTI;

Fotó:

PS/Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mitől lesz valaki jobboldaliként a kiegyezés híve? – A Magyar Patrióták elnöke volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 április 13.
A magyarság szegletköveiből nem lehet csemegézni, azokat együtt kell vállalni, ha valaki közénk akar tartozni – mondta Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke a Polbeat múlt heti adásában. Huth Gergely és Stefka István a karakán nemzeti közösség vezetőjével arról is beszélgetett, hogy mi a nemzeti maximum, mitől lesz valaki valódi patrióta? A műsorban kiderült az is, hogy a háborús válságból adódó megszorítások itthon nagyobb mértékben érintik a valóban nemzeti civileket, mint a liberálisabb jobboldaliakat, a párbeszéd és a kiegyezés híveit, ami szomorú következményekkel jár. A Magyar Patrióták például kénytelenek voltak felszámolni irodájukat és elbocsátani munkatársaikat.