Pesti Srácok

A napokban kaphatják meg a tiltott támogatást elfogadó pártok a fizetési felhívást

A napokban kaphatják meg a tiltott támogatást elfogadó pártok a fizetési felhívást

A tiltott támogatást elfogadó pártok a napokban kaphatják meg elektronikusan a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) fizetési felhívását - válaszolta a NAV az MTI kérdésére.

Az adóhivatal közölte: a törvény szerint az adóhatóság akár azonnal inkasszálhatná az érintett párt számláját, hiszen esedékes és végrehajtható a tartozás, a hivatal végrehajtási gyakorlata azonban eltér ettől az adósok javára. Mint a Magyar Államkincstár (MÁK) hétfőn bejelentette, júliusban kezdik csökkenteni azoknak a pártoknak a költségvetési támogatását, amelyeknél az Állami Számvevőszék (ÁSZ) tiltott támogatást állapított meg.

Az ÁSZ szerint a Jobbik 331,660 millió, az Együtt 9,815 millió, a Demokratikus Koalíció (DK) 8,245 millió, a Párbeszéd 7,525 millió, a Liberálisok 6,185 millió, az LMP 4,420 millió, az MSZP pedig 2,025 millió forint értékben fogadott el tiltott vagyoni hozzájárulást. A tiltott támogatás összegét eddig egyedül az MSZP fizette meg a központi költségvetésnek. A párttörvény szerint a tartozást, amennyiben azt az érintett pártok nem fizetik meg, adók módjára kell behajtani. A NAV az MTI érdeklődésére közölte: ha más szervezet megkeresése alapján indítja a hivatal a végrehajtást, fizetési felhívást küld az érintettnek. A pártok esetében - tekintettel arra, hogy az érintettek elektronikusan kapják meg a felszólítást - majd három hetet hagynak a tartozás rendezésére, a végrehajtás csak ezt követően indul.

Amennyiben a párt az ÁSZ által megállapított összeget azonnal, és egy összegben nem tudja megfizetni, fizetéskönnyítési kérelmet nyújthat be. A szervezet fizetési halasztást, illetve - akár pótlékmentes - részletfizetést kérhet az adóhivataltól. Ezt a NAV a törvény szerint csak két feltétel együttes teljesülése esetén engedélyezheti: ha a fizetési nehézség a kérelmezőnek nem róható fel, és a tartozás későbbi megfizetése valószínűsíthető. Az adóhivatal felhívta a figyelmet arra, hogy a kérelmet érdemes a lehető legkorábban benyújtani, mert a fizetési felszólításban előírt határidő lejártát követően - ha az adós nem rendezte valamilyen módon (akár fizetéskönnyítéssel) a tartozását - azonnal indul a végrehajtás.

PestiSracok facebook image

MTI; Vezető kép: 888.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.