Pesti Srácok

A Zsidó Világkongresszus igazgatója köszönetet mondott a zsidó közösségek sokrétű támogatásáért

A Zsidó Világkongresszus igazgatója köszönetet mondott a zsidó közösségek sokrétű támogatásáért

Robert Singer köszönetet mondott a magyar kormány által az itt élő zsidó közösségnek nyújtott sokrétű támogatásért, miután Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken az Országházban fogadta a Zsidó Világkongresszus Budapesten tartózkodó alelnökét és igazgatóját.

Robert Singer köszönetet mondott a magyar kormány által az itt élő zsidó közösségnek nyújtott sokrétű támogatásért. Az alelnök kiemelte Magyarország és Izrael jó kapcsolatát, hozzátéve, Semjén Zsolt és Soltész Miklós kifejezte a kormány szándékát, hogy a jövőben is segíti a zsidó felekezetek magyarországi tevékenységét. Robert Singer pozitív várakozással tekint a negyedik Orbán-kormány tevékenységére; a Zsidó Világkongresszus részéről kifejezte maximális együttműködési készségét.

A megbeszélésen részt vett Heisler András, a Magyar Zsidó Hitközségek Szövetsége elnöke is, aki megköszönte az elmúlt négy év támogatásait és együttműködését, kérve annak hasonló szellemben történő folytatását.

Izrael stratégiai partner

PestiSracok facebook image

Magyarország továbbra is stratégiai partnerként tekint Izraelre - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, amikor megbeszélést folytatott Robert Singerrel, a Zsidó Világkongresszus igazgatójával és alelnökével. A Külgazdasági és közleménye szerint Szijjártó Péter azt is hangsúlyozta, Magyarország külpolitikájának fókuszában szerepel, hogy elérje, a nemzetközi közösség kiegyensúlyozott megközelítést alkalmazzon Izraellel kapcsolatban.

-közölte a miniszter, hozzátéve,

Budapesten él Közép-Európa legnagyobb zsidó közössége, és a magyar kormány a jövőben is mindent megtesz majd, hogy Európa megőrizze a zsidó-keresztény örökségét -idézték a közleményben Szijjártó Pétert.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.