Pesti Srácok

Az Alapjogokért Központ szerint indokolt az új bíróság felállítása

Az Alapjogokért Központ szerint indokolt az új bíróság felállítása

Az államot is meg kell illesse a tisztességes eljáráshoz való jog - nyilatkozta Szánthó Miklós a Magyar Hírlapnak. A lap arról is ír, hogy közben az Igazságszolgáltatási Tanácsok Európai Hálózatának (ENCJ) elnöke cáfolta azt a múlt heti hírt, hogy az Országos Bírói Tanács a beavatkozásukat kérte a tervezett közigazgatási felsőbíróságok felállítása miatt.

Szánthó Miklós az interjúban emlékeztetett: elkülönült közigazgatási bíráskodás a második világháború előtt már működött Magyarországon, e tradíciót ’49-ben a kommunisták szakították meg.

Az Alapjogokért Központ igazgatója kiemelte, Európában nincs olyan „egységes demokratikus követelmény”, amelyre hivatkozva megkérdőjelezhető lenne a közigazgatási felsőbíróság létrehozása, újraalapítása.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozta Szánthó. Szerinte, bár a közigazgatási perek különlegessége, hogy abban általában egy magánfél mellett állami szerv az érintett, a felek nem tartoznak egy „súlycsoportba”, az eljárásban az államot, az állami szervet is meg kell illesse a tisztességes eljáráshoz való jog.

A Magyar Hírlap arról is ír, hogy közben Kees Sterk, az Igazságszolgáltatási Tanácsok Európai Hálózatának (ENCJ) elnöke cáfolta azt a múlt heti hírt, hogy Hilbert Edit, az Országos Bírói Tanács (OBT) elnöke a beavatkozásukat kérte a tervezett közigazgatási felsőbíróságok felállítása miatt, mondván, az növelné a bíróságok feletti politikai befolyást. A közleményben Kees Sterk elismeri, hogy a OBT meghívására júliusban udvariassági látogatásra érkezik Magyarországra, és leszögezte: az ENCJ párbeszéden alapuló, együttműködéses hálózat, amely soha nem avatkozott és nem is fog semmibe beavatkozni. A szervezet elnöke azt is közölte, hogy nem kommentálta a közigazgatási felső bíróság létrehozásáról szóló híreket, mivel egyáltalán nem ismeri az ügyet.

Forrás: Magyar Hírlap, fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.