országos bírói tanács
Cigányt verni kisebb bűn a Győri Ítélőtábla érvelése szerint – A bíróságok morális állapotáról
A címet olvasócsalogatónak szántam, de tartalmilag igaz, le is írom, hogyan állapították meg ezt. Vezércikkem ugyanakkor többről szól. Arról, hogy a jelek szerint az elmúlt évtizedben sem sikerült kiirtani az erkölcsi züllöttséget, a szakmai alávalóságot és a társadalom igazságérzetének totális negligálását a magyar bírói karból. A győri ítészek totalitárius időket felidéző fajalgebrájáról lejjebb ejtek szót, kezdem avval, amiről Füssy Angéla írt tegnap: a végtelen csalódottsággal. Hogy Debrecenben, dr. Felegyiné dr. Szabó Ágnes bírói tanácsának ismét volt bátorsága szembe köpni egy egész országot. Hiszen a több mint 500 vállalkozó tönkretételének, esetenként halálba hajszolásának, közpénzmilliárdok eltüntetésének következménye a felmentés és nevetséges pénzbüntetés lett. És még ezeket akarja Brüsszel megvédeni az igazságügyi reformtól...Jogállamisági kockázatot jelenthet, hogy a DK felfüggesztett ügyvédje kiadta a Varju Lászlót elítélő bírót
Nyilvánosságra hozta a Varju László energiaügyi árnyékminisztert elítélő bíró személyét a DK felfüggesztett ügyvédje, Czeglédy Csaba, a Gyurcsány-párt követői pedig azonnal személyes fenyegetéseket fogalmaztak meg az ítész ellen. Czeglédy ezzel a jogállamiság egyik fontos alapelvét, a bírói függetlenség garantálását veszélyeztette, hiszen az anonimitás kulcsfontosságú a külső befolyásolás, vagy az ítélkezés kimenetele miatti megtorlások, fenyegetések elkerülése végett. Az igazságszolgáltatás elleni ilyen nemű támadásokat általában a bíróságok sem hagyják szó nélkül, ezúttal azonban elmaradt az érintett bíró melletti kiállás.Az Országos Bírói Tanács közleménye (nem a válasza) a hozzá intézett, Pressman úrral kapcsolatos közérdekű adatigényléssel kapcsolatban
Az Országos Bírói Tanács információgazdag közleményeben reagált a hozzá intézett közérdekű adatigényléssel kapcsolatban. Az OBT két tagja és az USA magyarországi nagykövetének találkozójának tartalmáról pont annyit tudunk, mint ennek előtte. Tudásvágyunk továbbra is töretlen, habár talán erre utal a nagyrabecsült OBT, amikor „a sajtó egy része, beleértve az állami médiát, már lejárató kampányt indított az OBT két tagja ellen” szövegrésszel kontextualizálja a találkozó tartalmi részei iránt felhorgadt sajtóérdeklődést.A bírói tanács szerint semmi különös nincs abban, hogy Pressman magához rendelt két magyar bírát
Portálunk is beszámolt arról, hogy az amerikai nagykövet zárt ajtók mögött találkozott az Országos Bírói Tanács két tagjával. De persze ez nem a belügyekbe való beleszólás kísérlete, áh, dehogy. Az OBT gyorsan reagált is a nagy visszhangot kiváltó találkozóra, de nem azért, hogy megmagyarázzák, esetleg megvédjék a mundér becsületét, nem: egyszerűen sértődötten kijelentették, hogy mennyi „gyalázkodó támadás” érte a megbeszélésen részt vevő bírókat.Vizsgálatot kezdeményez Tényi István az OBT elnökétől a két bíró amerikai nagykövetségen tett látogatása miatt
Közérdekű bejelelentésen keresztül Tényi István arra kéri az Országos Bírói Tanács elnökét, Bohli Esztert, hogy a vezetése alatt álló szervezet is folytasson le vizsgálatot annak a két bírónak az ügyében, akik a budapesti amerikai nagykövetségen tettek látogatást, mert a feljelentő álláspontja az, hogy ezzel a bírói hivatást megsértették.Törvénysértő módon ítélkező bíró vádolja „politikai beavatkozással” a kormányt
Az elmúlt időszakban a gyenge parlamenti ellenzék szerepét rendre átveszik Magyarországon olyan, egyébként arra nem hivatott közjogi intézmények és tisztségviselők, akik céljuknak tekinthetik hazánk vonatkozásában a hitelrontást, és nyíltan gazdasági és politikai hátrányt kívánhatnak okozni Magyarországnak és a magyar embereknek. Az, hogy az igazságszolgáltatás egyes szereplői érintettek lehetnek-e ebben a tekintetben, egyre gyakrabban a közbeszéd és társadalmi viták tárgyát képezi – írja legfrissebb cikkében a Tűzfalcsoport.Az Országos Bírói Tanács nem támogatja Varga Zsolt András kinevezését a Kúria élére
Nem támogatja az Országos Bírói Tanács (OBT), hogy Varga Zsolt András legyen a Kúria elnöke. Az OBT tagjai pénteken meghallgatták a jelöltet és kérdéseket intéztek hozzá, és bár elismerték Varga Zsolt András tudományos területen szerzett érdemeit, alkotmánybíróként és a legfőbb ügyész helyetteseként szerzett tapasztalatát, a poszt betöltéséhez szükséges további releváns tapasztalatokkal a testület szerint nem rendelkezik.Varga Judit: Magyarország bebizonyította, hogy képes megvédeni a határokat, gátat tud szabni a szárazföldi migrációnak
Magyarország bebizonyította, hogy képes megvédeni a határokat, gátat tud szabni a szárazföldi migrációnak; az élet és a tények tehát minket igazoltak: az a jó bevándorláspolitika, amelyet a visegrádi országok képviselnek – jelentette ki Varga Judit igazságügyi miniszter a Figyelő csütörtöki számában megjelent interjúban.Tűzfalcsoport: Az Országos Bírói Tanács mindig a választásokra időzíti botrányait
Elszabadult hajóágyúként rombolja tovább hazánk tekintélyét az Országos Bírói Tanács szóvivője – írja a Tűzfalcsoport. Mint hozzáteszik, Vadász Viktor és kollégája, Matusik Tamás rendszeresen ócsárolják angol nyelvű Twitter-bejegyzéseikben a magyar igazságszolgáltatási rendszert. Legfőbb problémájuk a blogbejegyzés szerint az, hogy nem az OBT dönti el, kiből lehet bírósági vezető. Megjegyzik: az OBT hajlamos botrányait a választások idejére időzíteni, ezzel is különleges súlyt adva a problémáiknak.Ajánljuk még