Pesti Srácok

A bírók kimennek tüntetni, de elvárják, hogy senki ne emlékezzen rá, hogy ki volt ott közülük, még Bayer Zsolt se

null

Még balpesti körökben sem keltett nagy izgalmat az Országos Bírói Tanács közleménye, amelyet egy aktuálpolitikai ügyben adott ki. Az ügy abból az okból keletkezett egyébként, hogy a Magyar Bírói Egyesület (ha jól értem az egész vacakolást) a kormányzat és a bírói szervezetet, illetve a bírákat jogszerűen képviselő személyek által aláírt megállapodással nem ért egyet.

Én igazából nem akarok beleszólni egy ilyen nagy tekintélyű és minden tekintetben a tökéletességre törekvő szervezet munkájába, de látok némi valóságellenes megközelítést az alábbi közleményükben. A közlemény feltehetőleg azért került egyébként kiadásra, mert Bayer Zsolt azt javasolta, hogy jegyezzük meg, kik is vesznek majd részt a szóban forgó tüntetésen.

Ha az ember részt vesz egy nyilvános rendezvényen, esetleg tüntetésen, akkor minden arról készült képfelvétellel, illetve azok összességével kapcsolatban születik, ha nem is szükségszerűen, egy olyan információs bázis, amely tartalmazza a résztvevőket, az összeset. Ha valaki teljes körűen dokumentálni akarja az eseményt, akkor például a jelen esetben elkerülhetetlenül létrejön egy olyan lista, ha nem is lista formátumban, de azzal egyenértékűen, amely tartalmazza például a bírói státuszban lévő résztvevőket. Ha ugyanis a rendezvény nyilvános, akkor elkerülhetetlenül létrejön az az információ, hogy X. Y. bíró azon jelen volt. Ha minden egyes jelenlévő bíróval kapcsolatban dokumentálható a jelenlét, akkor a nehezményezett "lista" a nyilvános esemény megtörténésével egyidejűleg létrejön.

PestiSracok facebook image

De ha mondjuk megtiltják az eseményen a fényképezést, és a hangfelvétel készítését, de egy jó memóriájú ember emlékszik minden jelenlévőre és azokat felsorolja egy érdeklődő barátjának, akkor regisztrálja őket? Az én csökött jogérzékem szerint nyilván hivatalosan semmiféle állami szerv nem listázhatja azokat a bírákat, sőt a bírói szervezetek sem, akik részt vesznek a szóban forgó tüntetésen. Viszont mindenki más szabadon elsorolhatja, például Bayer Zolt is, hogy mely bírák vettek részt az eseményen és bármelyik sajtótermék is megjelentetheti ezt a listát. A lista létrejöttét ugyanis nem lehet megtiltani, nem azért mert az jogilag nem tilalmas esetleg, hanem azért, mert a létrejötte (az információé) megakadályozhatatlan (a természet törvényeiből következik). Érzésem szerint azonban a lista használata sem tiltható, amennyiben véleménynyilvánításra használják fel.

És azt a bíráknak is tudomásul kell venni, hogyha politizálnak, akkor a politikai térben és a nyilvánosságban is pont olyan helyzetbe kerülnek, mint bármelyik másik halandó. Ilyen a popszakma.

Én magam nagyon hevesen szoktam bírósági ítéleteket bírálni és minősíteni. Az azt meghozó bírákat viszont soha nem nevesítem, mert eszembe sem jut feltételezni, hogy esetleges hibáik nem a rendszer következményei, hanem az ő nemtörődömségük és/vagy elfogultságuk következménye.

A MABIE-ről egyébként ezt kell tudni saját maga szerint:

A Magyar Bírói Egyesület (MABIE) független civil szervezet, amely a bírói függetlenség védelmére, a bírák, bírósági titkárok és fogalmazók érdekeinek képviseletére és társadalmi megbecsülésük erősítésére törekszik. Az egyesület a bírósági rendszer résztvevőitől és az igazságszolgáltatás más szerveitől függetlenül működik, kizárólag az alapszabályában meghatározott célok elérése érdekében.

A MABIE fontosnak tartja a nyugodt és objektív kommunikációt, és együttműködésre törekszik az igazságszolgáltatás minden résztvevőjével. Elfogadja és tiszteletben tartja a szakmai nézetkülönbségeket, és az együttműködés jegyében a párbeszédet helyezi előtérbe, határozottan kiállva a bírák érdekei mellett.

Az egyesület tevékenysége során rendszeresen tájékoztatja tagságát, és a hitelesség megőrzése érdekében következetes és átlátható módon működik.

Vezető kép: Az Országos Bírói Tanács 2025. január 31. napján és a nála látogatáson lévő ENCJ végrehajtó bizottságának küldöttsége. Forrás: obt-jud.hu /Megjegyezném, hogy a képen lévő emberek a képhez történő összeállásukkal automatikusan létrehozzák a képen szereplők listáját is, nem csak a képet.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.