Pesti Srácok

Az Országos Bírói Tanács közleménye (nem a válasza) a hozzá intézett, Pressman úrral kapcsolatos közérdekű adatigényléssel kapcsolatban

Az Országos Bírói Tanács közleménye (nem a válasza) a hozzá intézett, Pressman úrral kapcsolatos közérdekű adatigényléssel kapcsolatban

Az Országos Bírói Tanács információgazdag közleményeben reagált a hozzá intézett közérdekű adatigényléssel kapcsolatban. Az OBT két tagja és az USA magyarországi nagykövetének találkozójának tartalmáról pont annyit tudunk, mint ennek előtte. Tudásvágyunk továbbra is töretlen, habár talán erre utal a nagyrabecsült OBT, amikor „a sajtó egy része, beleértve az állami médiát, már lejárató kampányt indított az OBT két tagja ellen” szövegrésszel kontextualizálja a találkozó tartalmi részei iránt felhorgadt sajtóérdeklődést.

Először is készséggel elismerjük, hogy nem vagyunk jogászok, így a jogi pontosság nem sajátunk. Ha nem lennénk ennek a magunk oktondiságában esetleg tudatában, az OBT közleménye jóindulattal átitatva emlékeztet minket ismereteink csökevényes voltára. Különösen az átláthatóságért vagyunk hálásak, hiszen anélkül magunk semmiképen nem látnánk át a szitán.

Úgy tudjuk, hogy nagyrabecsült Magyar Hírlapos kollégánk kikérte az elektronikusan érkezett meghívó teljes tartalmát. Valószínűleg szerette volna tudni ugyanis, hogy kinek az emailcímére érkezett az, ugyanis a meghívottak ügyben érintett elektronikus levélcíme sokat elárulna a meghívás célzottságáról. Szerencsénkre a szöveg egyéb részeiből levonhatunk tanulságos következtetéseket:

PestiSracok facebook image

Nevezett urak, miként a nagykövet őexcellenciája is, felettébb elfoglalt emberek. Egészen kivételes szerencsének tekinthető, hogy a nagykövet úr első szabad másfél órája azon a héten pont akkorra esett, amikor a bíró urak is ráértek. Nincs itt semmi látnivaló, a vak is láthatja, hogy nem volt itt semmi előzetes egyeztetés, a spontenitás az ilyen megbeszélések megkapó sajátja. Ha még volna kétségünk a találkozó jogállami fennköltsége tárgyában, akkor az OBT közleményének következő része feltétlenül könnyebít terhünkön:

Ha volt is bármiféle hiányérzetünk, azt a „jogállamiság” kifejezés használata véglegesen és főleg elegánsan oszlatta el. Köznyelvileg egyébként ezt egy jogállamban a következőképpen mondják:

(A teljes közlemény)

Vezető kép: A magyar bírák feszülten figyelik az amerikai nagykövet gondolatmenetét. Fotó: Twitter

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.