Pesti Srácok

Az egészségügyi államtitkár határozott és gyors fellépést ígér

null

Öt nagy nemzeti egészségprogram készül a népegészségügyi cselekvési tervhez kapcsolódva annak érdekében, hogy javuljon a lakosság egészségi állapota - mondta a Magyar Idők csütörtöki számában megjelent interjúban az egészségügyért felelős államtitkár. Nagy Anikó határozott célnak nevezte, hogy minden kórházban kiemelt betegbiztonsági kérdésként kezeljék a kórházi fertőzések megelőzését, és arról is beszélt, hogy folytatni kell a béremeléseket.

Az egészségügy, az egészségügyi dolgozók 2019-ben is számíthatnak a kormányra - szögezte le Nagy Anikó, és elmondta:

Kezdeményezték egy lakhatási program létrehozását is, amelynek kialakítása folyamatban van. Az államtitkár elmondta azt is:

PestiSracok facebook image

Fontosnak nevezte, hogy az egyes kórházak vezetőivel közösen alakítsanak ki szakmai-pénzügyi cselekvési terveket, elkerülve a további adósság keletkezését. Kitért arra is, hogy

valamint folytatódnak a mentőautó-beszerzések is. A tisztiorvosi szolgálat, illetve az országos tiszti főorvos szerepe erősödik, szélesítik hatósági feladatait, ellenőrzési jogkörét - mondta Nagy Anikó a Magyar Időknek.

MTI/MI; Fotó: MI

Ajánljuk még