Pesti Srácok

Claudio Borghi Aquilini: Ha Soros aggódik az új olasz kormány miatt akkor jó úton járunk

Claudio Borghi Aquilini: Ha Soros aggódik az új olasz kormány miatt akkor jó úton járunk

Nem sokkal az olasz kormány megalakulása után Soros egy véleménycikkben azonnal az aggodalmát fejezte ki az új kormány miatt. -Írja a 888.hu Természetesen nem maradt el olasz fél reakciója sem.

Soros György a napokban, írt véleménycikkében támadta meg az olasz bevándorlásellenes kormányt. Írásában Matteo Salvinire koncentrált, akit azzal próbált befeketíteni, hogy Putyin bábja, valamint enyhe utalást tett arra is, hogy pártját, a Ligát is az oroszok pénzelik.

Szombati véleménycikkében pedig arról ír Soros:

PestiSracok facebook image

Szép szavak, csak épp semmi nem igaz belőlük, írta korábban a 888.hu Soros-dossziéjában. Az értékekre hivatkozás mögött egyetlen dolog húzódik meg: a destabilizálás, illetve az abból következő profitmaximalizálás. Erre pedig rég rájött a Liga is, amelynek képviselője, Claudio Borghi Aquilini a következőképp nyilatkozott:

Érdemes tisztázni, hogy Soros befolyása igencsak megcsappant Európa felett, elég csak arra gondolni, hogy az utóbbi időben Magyarországon, Csehországban és Ausztriában is elképesztő támogatottsággal bíró bevándorlásellenes kormányok alakultak. Olaszország szerepe pedig vitathatatlan, hiszen az egyik legfőbb korridornak számít a migránsok számára. Ezenkívül azonban szimbolikus jelentősége is van az országnak, hiszen alapító tagja az Európai Uniónak, most azonban ő is beállt a Brüsszelt kritizálók egyre népesedők sorába.

– összegezte Claudio Borghi Aquilini.

Forrás:888.hu, Fotó:MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.