Pesti Srácok

Európában az egyik legszigorúbb drogtörvény a magyar és ez így is marad

null

Bár sokan ma is a drogliberalizációért küzdenek, a kormány továbbra is szigorúan fellép a kábítószerekkel szemben - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az MTI-nek. Rétvári Bence emlékeztetett, hogy a kormány 2010 óta minden területen a lehető legnagyobb szigorral lép fel a kábítószerekkel szemben. A 2013-tól hatályos büntető törvénykönyv Európa egyik legszigorúbb szabályozását vezette be a kábítószereknél is, és bezárt több kiskaput is kábítószer-kereskedők előtt.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az utóbbi években kiemelt feladat az úgynevezett dizájnerdrogok (új pszichoaktív anyagok) elleni fellépés. Ezek jegyzéke, tiltólistája folyamatosan bővül a dizájnerdrogok elleni küzdelem, valamint az előállítókkal és terjesztőkkel szembeni gyors és hatékony fellépés érdekében.

Fontos intézkedésnek nevezte, hogy 2015 óta az új pszichoaktív anyagok jegyzékét nem kormányrendeletben, hanem miniszteri rendeletben határozzák meg, így a drogpiac változásait Európában a leggyorsabban követő szabályozással küzdenek a kábítószerek ellen. Az új pszichoaktív anyagok jegyzékére már több mint 70 anyag került fel – mondta Rétvári Bence.

Az államtitkár az mondta: a kormány célja, hogy megvédje a fiatalokat az egyik legnagyobb veszélytől, a kábítószer-függőségtől, így a megelőzésnek kulcsszerepe van. Sok prevenciós programot indítottak, 6 milliárd forintból megvalósult a gyermek- és ifjúságpszichiátriai, addiktológiai és mentálhigiénés ellátórendszer infrastrukturális fejlesztése, 3 milliárd forintot fordítottak megelőzési programokra, valamint több mint 2 milliárd forint jutott az óvodai és iskolai szociális segítő tevékenység fejlesztésére.

PestiSracok facebook image

MTI, vezető kép: drogokbiztonságpiac.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.