Pesti Srácok

Fiatalok gyújtogattak a kemenessömjéni templomban, kiégett az orgona

Fiatalok gyújtogattak a kemenessömjéni templomban, kiégett az orgona

Két fiatal még szombatra virradó éjszaka tüzet okozott a kemenessömjéni templomban, a karzaton, az orgona mellett - írta a vaol.hu. A két éve vett hangszer teljesen kiégett és a falak is kormosak lettek.

Kurucz Attila polgármestert - aki a templom sekrestyése is - péntekről szombatra virradóra, éjfél után azzal riasztották a falubeliek, hogy világosság van a templomban, ahol két fiatalembert találtak - írták. Az elkövetőknek egy fémből készült - rácsos - és egy fából készült ajtót kellett feltörniük, hogy bejussanak. A két éve kilencmillió forintért vásárolt orgona teljesen kiégett.

- írták. A tűzoltók eloltották a tüzet, de a templomot belül újra kell festeni, a falak kormosak lettek. Németh Zoltán plébános a lapnak azt mondta, hogy vasárnap mindenképpen megtartják a szentmisét, ehhez viszont előbb a templomot ki kellett szellőztetni, és a felindult híveket is meg kellett nyugtatni. Az MTI úgy tudja, hogy az esetet a rendőrség és a tűzoltóság is vizsgálja, a károkat teljes egészében viszont csak hétfőn mérik fel.

PestiSracok facebook image

A Magyarországi Református Egyház Zsinatának elnöksége szombat este a távirati irodához eljuttatott közleményében fejezte ki megdöbbenését és szomorúságát amiatt, hogy a Vas megyei községben a két férfi felgyújtotta a templomot. Bogárdi Szabó István, az egyház zsinatának lelkészi elnöke és Huszár Pál, az egyház zsinatának világi elnöke közleményükben úgy fogalmaztak:

Hozzátették: örömmel értesültek arról, hogy a vasárnapi istentisztelet a történtek ellenére sem marad el, és reményüket fejezték ki, hogy az okozott anyagi és lelki károkat mihamarabb be tudják majd gyógyítani a közösség tagjai. A nemzeti összetartozás napjára készülve azért fohászkodunk a mindenható Istenhez, hogy békében és szeretetben élhessünk együtt Magyarországon - írták az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Forrás: MTI; fotó: Celldömölki Tűzoltóság

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.