Pesti Srácok

Folytatódik a még megmaradt Jobbik széthullása

Folytatódik a még megmaradt Jobbik széthullása

A párt korábbi eszmeiségének támogatói, '56-os harcosok is elhatárolódnak a morális és anyagi csődbe jutott Jobbiktól. Közben folytatódik a Toroczkai László kizárását követő kilépési hullám, amely június 23-a – a radikálisok zászlóbontása – után felgyorsulhat. -Írja a Magyar Idők.

Pongrátz András felszólította a párt vezetőit, hogy ne hivatkozzanak többet bátyjára, a Jobbik alakuló ülésén felszólalt Pongrátz Gergelyre, mert méltatlanná váltak hozzá és az ’56-os forradalom és szabadságharc emlékéhez – számoltunk be vasárnap.

– közölte Pongrátz András, aki azt is tudatta, hogy az ’56-osok zászlóját Toroczkai Lászlónak fogja átadni június 23-án, ahol reményei szerint egy új, a szabadságharc szellemiségéhez valóban méltó nemzeti erő születik. Kósa Gyula Széna téri szabadságharcos szintén közölte kilépését a pártból.

A Toroczkai László volt alelnök csütörtöki kizárását követő kilépési hullám a hétvégén is folytatódott. Dúró Dóra kilépésével a VIII. kerületi szervezet jelentős része ugyancsak távozik. Az Origó információi szerint a pestszentlőrinci képviselők és a tagság jelentős része is a távozás mellett tette le a voksát.

– tette fel a kérdést közösségi oldalán Ipacs Sándor, Baranya megye exjobbikos elnöke, majd kilépett a pártból. Gyűrű István csornai jobbikos szerint a párt eltért az alapelvektől, és rossz irányba tart. A politikus ebben nem szeretne részt venni, ezért visszadobta párttagságiját. A Magyar Idők úgy értesült,hogy a héten több alapszervezet taggyűlésen dönt a maradás vagy kilépés kérdésében. A lap információi szerint azonban a legtöbben a Toroczkai László által létrehívott Mi magunk mozgalom június 23-i zászlóbontását követően döntenek a Jobbik elhagyásáról és az új, radikális jobboldali szervezethez való csatlakozásról.

PestiSracok facebook image

A morális mellett anyagi csőd is sújtja a Jobbikot. Az Origo értesülése szerint több mint hatvanmillió forinttal tartozik a Magyar Postának a párt. A kampányanyagok terjesztéséért mintegy százmillióval tartoztak az állami cégnek, amiből negyvenmilliót az állami párttámogatás júniusi megérkezésével törlesztettek, a fennmaradó részre pedig egy hónap halasztást kértek.

Forrás:magyaridok.hu, Fotó:polgarportal.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.