Pesti Srácok

Hollik: Sorosnak mindenhol ottvannak az emberei

null

Sorosnak mindenhol megvannak az emberei - így kommentálta Hollik István, a Fidesz-KDNP-frakciószövetség szóvivője Dunja Mijatovic pénteki nyilatkozatát, amelyben az Európa Tanács emberi jogi biztosa azt közölte, a "Stop Soros" törvényjavaslat sérti a migránsok jogait. Megjegyezte, ha az LMP és a többi ellenzéki párt nem fogadja el a Magyarország védelmét szolgáló akcióterv pontjait, az azt jelenti, továbbra is az illegális bevándorlás és a "Soros-terv" támogatása mellett állnak.

Hollik István Budapesten újságíróknak úgy reagált, a "Stop Soros" keddi beterjesztése után Soros magyarországi szervezetei kezdték el támadni a törvényjavaslatot és az országot, a szerdai EP-vitában Soros európai parlamenti emberei támadták Magyarországot, pénteken pedig, úgy látszik, Dunja Mijatovicon volt a sor.

-mondta a szóvivő. Szerinte ez is bizonyítja, hogy a Soros-hálózat milyen nagy, széles és kiterjedt, mindenhol vannak emberei, nemcsak Magyarországon, hanem az EP-ben és más nemzetközi intézményekben, például az Európa Tanácsban is. Mijatovic nyilatkozata azt is bizonyítja - folytatta Hollik István -, hogy Soros György céljai változatlanok, a kiterjedt Soros-hálózat azon dolgozik, hogy végrehajtsa a "Soros-tervet", amelynek lényege minél több bevándorló Európába telepítése.

PestiSracok facebook image

-mondta a szóvivő, hozzátéve, hogy ezért nyújtotta be a kabinet a "Stop Sorost", és ez a célja a Magyarország védelmét szolgáló akciótervnek is, amelynek része az alkotmánymódosítás és a Btk.-módosítást is tartalmazó "Stop Soros".

Azzal kapcsolatban, hogy az LMP elfogadhatatlannak tartja a "Stop Sorost" és az alaptörvény-módosítást, Hollik István úgy reagált, az LMP továbbra is Soros György zsoldjában áll.

-jegyezte meg a kormánypárti frakciószövetség szóvivője, úgy értékelve, ha az LMP és a többi ellenzéki párt nem fogadja el a Magyarország védelmét szolgáló akcióterv pontjait, az azt jelenti, továbbra is az illegális bevándorlás és a "Soros-terv" támogatása mellett állnak, egyetértenek azokkal, akik bevándorlókat hoznának be Magyarországra.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.