stop soros
Az uniós főtanácsnok szerint az uniós jogba ütközik a "Stop Soros"
A "Stop Soros" törvénycsomag részeként bevezetett jogszabály, amely szerint elfogadhatatlan a migránsok nemzetközi védelem iránti kérelme akkor, ha a kérelmező egy biztonságos tranzitországon keresztül érkezett Magyarország területére, ellentétes az uniós joggal – ismertette az európai uniós bíróság elé került ügyek előzetes megvizsgálásával megbízott főtanácsnok e témában született indítványát a luxembourgi székhelyű EU-bíróság csütörtökön.Soros György nemkívánatos személlyé nyilvánítását kéri Tényi István Orbán Viktortól
Politikai nyilatkozatot kér Tényi István Orbán Viktortól, hogy nemkívánatos személynek nyilvánítsa Soros Györgyöt. Tényi kihangsúlyozza levelében, hogy ez már több országban megtörtént, ahol a spekuláns machinációi miatt a regnáló hatalom lépéseket tett hazája megvédése érdekében.Hollik: A kormány készen áll az Európai Bizottság által indított perre
A kormány továbbra is kiáll a "Stop Soros" törvénycsomag és a migránsok betelepítését tiltó alkotmánymódosítás mellett, mert azok Magyarország és a magyar emberek védelmét szolgálják - közölte csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján a kormányszóvivő.Elhasalt az Amnesty International kezdeményezése, nem alkotmányellenes a Stop Soros
Nem alaptörvény-ellenes a büntető törvénykönyvnek (Btk.) a jogellenes bevándorlás elősegítését büntető új tényállása (Stop Soros), de csak az Alkotmánybíróság (Ab) által meghatározott alkotmányos követelmények betartásával alkalmazható - mondta ki az Ab csütörtökön közzétett határozatában.Követeli a DK a Stop Soros kampányt megalapozó közvélemény-kutatásokat
A Demokratikus Koalíció azt követeli, hogy a Miniszterelnökség adja ki azokat a közvélemény-kutatásokat, amelyek megalapozták a Stop Soros! elnevezésű kormányzati kampányt.A Velencei Bizottság hatályon kívül helyezné a "Stop Soros" csomagot
Hatályon kívül kell helyezni a civil szervezeteket érintő magyar migrációs különadóra vonatkozó szabályozást, hivatalos nevén a "Stop Soros" törvénycsomagot, mert sérti a szólásszabadságot és az egyesülési szabadságot - jelentette ki az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) és az Európa Tanács égisze alatt működő Velencei Bizottság közös állásfoglalásában pénteken.Semjén az ATV-nek: Eszünk ágában sincs felfüggeszteni a Stop Sorost
"Persze, hogy nem függesztjük fel a Stop Sorost. Már mérlegeltünk mindent, meghoztuk a jogszabályt. Eszünk ágában sincs felfüggeszteni!" - kapta meg az ATV stábja a rövid választ Semjén Zsolttól, akit a Stop Soros csomaggal kapcsolatban kérdeztek. A kérdés apropóját az adta a baloldali médium sajtómunkásának, hogy a Soros Györgyhöz köthető Nyílt Társadalom Alapítvány Strasbourghoz fordul a Stop Soros törvénycsomag miatt.A kormány nem enged a Stop Sorosból
A kormány elkészítette válaszait az Európai Bizottság felvetéseire a "Stop Soros" törvénycsomag és az ahhoz kapcsolódó alkotmánymódosítás miatt indult kötelezettségszegési eljárásban, és Magyarország nem vonja vissza a jogszabályokat, amelyek az országot és Európát védik - mondta Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.Hétfőig kell befizetni a bevándorlási különadót Soros propagandapénze után
A bevándorlási különadóról szóló első bevallást szeptember 17-ig kell benyújtani, és a 25 százalékos mértékű adót is eddig az időpontig kell megfizetniük a bevándorlást segítő szervezeteknek - tudatta a Pénzügyminisztérium (PM) szombaton. Emlékezetes, a migránssimogató Migration Aid párttá alakulna, hogy megtarthassa magának a Soros-dollárokat.Ajánljuk még