stop soros
Mi megvédjük magunkat, de Soros Györgynek mindenhol megvannak az emberei
A Soros-alapítvány dróton rángatja az Európai Bizottságot – mondta Hollik István, a Fidesz-KDNP frakciószövetség szóvivője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.Orbán Viktor: "Soha korábban nem voltak ilyen erősek a V4-ek", "Hajrá, horvátok!"
Minden eszköz, amely az ország megvédéséhez szükséges migrációügyben, a kormány és a parlament rendelkezésére áll - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.Az ENSZ emberi jogi főbiztosa szégyenletesnek nevezte a "Stop Soros" törvénycsomagot
Szégyenletesnek és idegengyűlölőnek nevezte a "Stop Soros" törvénycsomagot csütörtök délután Zeid Raad al-Husszein, az ENSZ emberi jogi főbiztosa. A menedékkérőket segítő személyeket és szervezeteket kriminalizáló magyar jogszabály, amelyet szerdán fogadott el az Országgyűlés, sérti a nemzetközi és európai emberi jogi normákat és értékeket - hangsúlyozta a főbiztos Genfben közzétett nyilatkozatában.Toporzékolva siránkozik a Soros-istálló harciménje, mert Magyarország nem akar bevándorlóországgá válni
A Soros György által lelkesen támogatott Amnesty International máris magára vette a szerdán elfogadott jogszabályokat és kiadta az SOS jelzést. Első közben most azt próbálják elérni, hogy a köztársasági elnök ne írja alá a rájuk nézve veszélyes törvényeket. De a hatóságokat is felszólították, hogy ne a magyar jogszabályok, hanem uniós kötelezettségeink szerint járjanak el.A Stop Soros elfogadásával Magyarország függetlensége stabilabb alapot kapott
ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász szerint a "Stop Soros" törvénycsomag és az alaptörvény hetedik módosításának elfogadásával Magyarország függetlensége stabilabb alapot kapott.Orbán Viktor: a Fidesz a Néppártnak egy nélkülözhetetlen oszlopa
Orbán Viktor nem tart attól, hogy kizárják a Fideszt a Stop Soros megszavazása miatt az Európai Néppártból. Az ATV kérdésére a szavazásra igyekezve a miniszterelnök azt mondta: a Néppártban nagyon kedves emberek vannak és a Néppárt a Fidesz nélkül nem lenne ugyanaz."Ez már a hetedik alaptörvény-módosítás..." - Földhöz verte magát Karácsony Gergely és a komplett posztkomcsi vezérkar
A parlamentben szerdán tárgyalt alaptörvény-módosítás sok mindenről szól, de kiemelten a bírói függetlenség, az igazságszolgáltatás függetlensége elleni támadásról - jelentette ki az MSZP elnöke Budapesten szerdán. Az alkotmánymódosítás és a "Stop Soros" törvénycsomagot érintő szavazásról élőben tudósítottunk, a részleteket ide kattintva érheti el.A "Stop Soros" törvénycsomag és az alkotmánymódosítás a magyarok közös akaratát érvényesíti
A "Stop Soros" törvénycsomag és az alkotmánymódosítás a magyar emberek akaratát érvényesíti, újabb erős védelmet jelent az országnak az illegális migráció ellen - közölte szerdán, a javaslat elfogadása után a Kormányzati Tájékoztatási Központ az MTI-vel. A PestiSrácok.hu élő, írásos tudósítását, a részletekkel ide kattintva találják.Elfogadták a Stop Sorost: a Jobbik is a kormánypártokkal szavazott
A parlamenti viták után, elérkezett a szavazás napja a kormány által benyújtott hetedik alkotmánymódosításról, illetve a Stop Soros néven emlegetett törvénycsomagról. Az alaptörvénymódosítási javaslat elfogadásához a képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Az ellenzéki pártok a Jobbik kivételével előre közölték, hogy egyik kormánypárti javaslatot sem fogják megszavazni. A Soros György által támogatott, illetve hozzá köthető civil szervezetek egyelőre akciót, demonstrációt nem jelentettek be. Végül Stop Soros kétharmados passzusaira a Fidesz, a KDNP, a Jobbik, a független Dúró Dóra és Ritter Imre nemzetiségi képviselő szavazott igennel, míg az MSZP, a Párbeszéd, a független Bősz Anett, valamint az LMP-ből kilépését jelző Hadházy Ákos nemmel voksolt. A többi képviselő nem vett részt a szavazásban.Ajánljuk még

















