Percről-percre
Elfogadták a Stop Sorost: a Jobbik is a kormánypártokkal szavazott
Események

A parlamenti viták után, elérkezett a szavazás napja a kormány által benyújtott hetedik alkotmánymódosításról, illetve a Stop Soros néven emlegetett törvénycsomagról. Az alaptörvénymódosítási javaslat elfogadásához a képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Az ellenzéki pártok a Jobbik kivételével előre közölték, hogy egyik kormánypárti javaslatot sem fogják megszavazni. A Soros György által támogatott, illetve hozzá köthető civil szervezetek egyelőre akciót, demonstrációt nem jelentettek be. Végül Stop Soros kétharmados passzusaira a Fidesz, a KDNP, a Jobbik, a független Dúró Dóra és Ritter Imre nemzetiségi képviselő szavazott igennel, míg az MSZP, a Párbeszéd, a független Bősz Anett, valamint az LMP-ből kilépését jelző Hadházy Ákos nemmel voksolt. A többi képviselő nem vett részt a szavazásban.
Mit mond ki az alkotmánymódosítási javaslat és a Stop-Soros?
A Kormány a Velencei Bizottság kérésére sem hátrált meg

Az Amnesty International fotó akcióval hangol a Stop-Soros törvény elfogadására

Még mindig nem tudni, hogy szavaz majd a Jobbik, de...
A magyar menedékjogot gyászolja a Helsinki Bizottság

Az Amnesty International a Népszavának sírt
Bősz Anett nemmel szavaz és tüntetni is fog a Stop Soros ellen

LMP: A Stop Soros egy 2015 óta propagandahadjárat

KDNP: A Soros féle NGO-k az "embercsempészek munkatársai"

Készülődik a tüntetés...
Három fontos szavazás...
Na de hol van Gyurcsány?

Az alkotmánymódosítási javaslatról és a Jobbik módosító javaslatairól szavaznak

Megszavazták a Stop Sorost

A Jobbik megszavazta a Stop Sorost, de a kritikái mellett kitart
