Pesti Srácok

Horst Seehofer: Angela Merkel pártja miatt van megosztottság Európában

Horst Seehofer: Angela Merkel pártja miatt van megosztottság Európában

Angela Merkel német kancellár pártja, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) miatt vált megosztottá az Európai Unió a menekültügyi szabályozás kérdésében - mondta Horst Seehofer szövetségi belügyminiszter, a testvérpárt bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke pénteken a Süddeutsche Zeitung című lapnak.

A müncheni lap hírportálján közölt összeállítás szerint Horst Seehofer a CDU főtitkára, Annegret Kramp-Karrenbauer egy írására válaszolt a testvérpártok közötti feszült viszonyra jellemző bírálattal. Annegret Kramp-Karrenbauer a CDU-tagoknak írt levelében hangsúlyozta, hogy a CSU menekültügyi elképzeléseinek megvalósítása - a Németországba belépés megtagadása a menedékkérők bizonyos csoportjaitól - azzal fenyegetne, hogy tovább mélyül a megosztottság az EU-ban, és tovább gyengül a közösség. Horst Seehofer szerint ez éppen fordítva van. Nem a CSU, hanem a CDU "okozta Európa megosztottságát a menekültekről hozott 2015-ös döntéssel" - hangsúlyozta a CSU elnöke.

Annegret Kramp-Karrenbauer a CDU honlapján közölt levélben kiemelte, hogy a CDU a biztonság és az európai összetartás pártja. Mindig arra törekedett, hogy összehangolja ezt a két szempontot, annak ellenére is, hogy ez "gyakran nehéz és népszerűtlen" feladat - írta a főtitkár. Horst Seehofer szerint ez a megjegyzés a CSU-nak címzett igazságtalan bírálat. "Kramp-Karrenbauer asszony úgy állít be minket, mintha bajor vidéki uraságok lennénk, akik nem értették meg Európa eszméjét" - mondta a bajor tartományi párt elnöke.

A CDU és a CSU között a nemzetközi menekültválság 2015-ös elmélyülése óta van változó intenzitású konfliktus a határigazgatással kapcsolatban. Az akkor bevezetett gyakorlat szerint mindenki beléphet az országba, ha azt mondja, hogy menedéket kér, függetlenül attól, hogy vannak-e iratai, és nyilvántartásba vették-e már máshol menedékkérőként. Horst Seehofer belügyminiszterként összeállított új menekültügyi reformcsomagjában, úgynevezett mestertervében az előzetesen ismertté vált részletek szerint az áll, hogy szakítani kell a tárca előző vezetője, a CDU-s Thomas de Maiziere által úgynevezett szóbeli utasításként elrendelt határigazgatási gyakorlattal. Így meg kell tagadni a belépést a máshol már regisztrált menedékkérőktől, illetve azoktól, akiknek menedékjogi eljárása már elkezdődött valamely EU-tagállamban, továbbá az iratok nélkül érkezőktől és azoktól, akinek menedékjogi kérelmét elutasították Németországban, és mégis vissza akarnak térni. Az új szabályt akkor kell alkalmazni, ha a menekültügyi rendszer keretében az országba érkezők száma eléri a CDU, a CSU és a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) koalíciós szerződésében rögzített felső határt, az évi 220 ezer főt.

PestiSracok facebook image

Angela Merkel ezt nem tartja megfelelő megoldásnak, szerinte egyoldalú, nemzeti szintű intézkedések helyett közös, európai uniós szintű megoldásra van szükség. A vita miatt végül el kellett halasztani a belügyminisztérium hónapok óta formálódó, 63 pontból álló reformtervének keddre tervezett bemutatóját. Azóta még inkább elmérgesedett a vita, csütörtökön meg kellett szakítani a szövetségi parlament (Bundestag-) ülését, és a két testvérpárt közös frakciójának tagjai pártonként elkülönülve tartottak tanácskozást. A CSU-s képviselők kivétel nélkül a támogatásukról biztosították a pártelnököt. A német sajtó értelmezése szerint Angela Merkelnek ultimátumot adva azt is elhatározták, hogy hétfőn a párt elnöksége kinyilvánítja, támogatja Horst Seehofert mindannak végrehajtásában, ami belügyminiszterként a felelősségi körébe tartozik.

Ez azt jelenti, hogy a CSU hétfőtől szabad kezet ad Horst Seehofernek arra, hogy a kancellár egyetértése nélkül, miniszteri hatáskörében utasítsa a határigazgatásért felelős szövetségi rendőrséget a szigorítások bevezetésére. Annegret Kramp-Karrenbauer a CDU-tagoknak írt levelében hangsúlyozta, hogy egy ilyen egyoldalú, a szomszédos országokkal folytatott egyeztetés nélkül és mások kárára tett lépés "negatív dominóhatást válthat ki, és végül az európai egyesülés eredményeinek megkérdőjelezéséhez vezethet". Ezért - folytatta a főtitkár - a CDU elnöke azt a kompromisszumos javaslatot tette a CSU elnökének, hogy azonnali hatállyal vezessék be, hogy megtagadják a belépést a Németországban már elutasított menedékkérőktől, majd később, kétoldalú megállapodások alapján vezessék be azt is, hogy nem léphetnek be Németországba azok a menedékkérők, akik máshol már benyújtották menedékjogi kérelmüket.

Ennek a javaslatnak a megvalósítására a CDU elnöksége és Bundestag-képviselői felhatalmazták a pártelnök-kancellárt, hogy a június 28-án kezdődő EU-csúcs kapcsán folytassa le a szükséges kétoldalú tárgyalásokat. Addig pedig "a német tárgyalási pozíció erősítése érdekében" tartózkodni kell az egyoldalú, nemzeti intézkedésektől - áll a levélben, amelyben Annegret Kramp-Karrenbauer a pártvezetés törekvéseinek támogatását kéri a tagságtól.

MTI, Vezető kép: Spiegel

Ajánljuk még

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.

Közel 4 milliárdot kaszált a balos önkormányzatoktól és a BKM-től a fenyvesi üdülőügyletben megbukó cég, amelyik Trippon házát is felújította

Exkluzív 2024 június 3.
A BKM - vagyis a fővárosi önkormányzat százszázalékos tulajdonában lévő közműszolgáltató holding és elődje, a Főtáv Zrt. több közbeszerzésében mindkét kivitelező cég indult azok közül, amelyekről korábbi cikkünkben megírtuk, úgy újították fel a balatonfenyvesi FŐTÁV üdülőt, hogy több szereplőből álló cégláncolaton folyatták végig a pénzt, majd a kivitelezést ténylegesen elvégző kisvállalkozást nem fizették ki. A Szin-Ker Kft. 2006 óta hasít a közbeszerzéseken, a fenyvesi projektben maga alá alvállalkozóként bevont Norton Vision Kft még kezdő ezen a terepen. A fókuszunkba került cégek rendre indultak el ugyanazokon a fővárosi közműcégek által kiírt tendereken, ezeket egy kivételével a Szin-Ker nyerte. Tényfeltáró riportsorozatunk mostani részében bemutatjuk, hogy a Szin-Ker jóval több mint Mártha Imréék kedvenc építőipari cége. 2019 óta a BKM-től és baloldali vezetésű fővárosi önkormányzatoktól közel milliárd forintot kaszáltak a közbeszerzéseken. Ez idő alatt a nettó árbevételük elérte a 10 milliárd forintot, amiből most kapaszkodjanak meg, addig sakkoztak, míg 50 millió forint adózási kötelezettség sem keletkezett. Itt érdemes felidézni, hogy éppen a minap derült ki egy másik építőipari cég vezetőjének nyomozóhatóság előtt tett vallomásából, hogy Újpesten például a SZIN-KER Kft-nek azért cserébe, hogy több száz millió forint értékben munkát kapjon, ingyen fel kellett újítani Trippon Norbert házát. Ezt úgy oldották meg, hogy egy másik cégtől teljesítés nélküli fiktív számlákat kértek - ezzel fedték le a körübelül 200 millió forint értékű családi ház átépítési munkáit.