Pesti Srácok

Identitásválságban vannak az ellenzéki pártok a Policy Agenda elemzése szerint

Identitásválságban vannak az ellenzéki pártok a Policy Agenda elemzése szerint

Két ellenzéki párt is erős identitásválságba került a választási veresége óta és most próbálja újrafogalmazni magát: a Jobbik és az LMP. A Jobbik néppártosodását erős kritika érte belül, és könnyen lehet, hogy ez már kezelhetetlen helyzetet, és pártszakadást fog okozni. Az LMP pedig mintha jobbközép nyitás felé kacsingatna - áll a Policy Agenda elemzésében, amit az ATV szemlézett.

Nagyjából két út áll most a kormánypárti kétharmaddal szemben az ellenzéki pártok ellőt. Vagy teljesen elleneznek szinte minden kormányzati kezdeményezést, és az Orbán-kormánnyal szemben határozzák meg magukat, vagy egyes ügyek mentén próbálnak valamilyen elvi, párt alapelveinek megfelelő álláspontot képviselni.

A Policy Agenda elemzői szerint a nagy kérdés a Jobbik és az LMP jövője. A biztos pont pedig talán a DK lehet.

A Jobbik kapcsán megjegyzik, hogy amennyiben legalább a frakció szakadását megpróbálják megakadályozni, akkor könnyen lehet, hogy bevándorlás kapcsán engedményeket akarnak tenni szélsőjobboldali politikusaik, támogatóik számára. Ebben az esetben akár a Stop Soros, vagy a migráció kapcsán az Alaptörvény módosítás elfogadásának, vagy elutasításának kérdése komoly indulatokat okozhat a párton belül.

PestiSracok facebook image

Az LMP esetében is váratlanul komoly identitásválság alakult ki - írják. Az új társelnök már bal-jobb tengely meghaladásáról, illetve nem létezéséről beszél, és mintha jobbközép nyitás felé kacsingatna a párt. Ez pedig kérdéses, hogy milyen tettekben nyilvánul meg, mennyire lesznek elutasítóak a kormányzati kezdeményezések irányába, vagy éppen az lesz a céljuk, hogy megmutassák új elveiket.

A Demokratikus Koalíció már korábban meghatározta magát, mint Orbán Viktor kérlelhetetlen ellensége, úgy tűnik ezt a szerepet viszik tovább. Ez azt mutatja az elemzés szerint, hogy nem saját elvei alapján határozza meg magát, hanem a kormánnyal, kormánypártokkal szemben. Ebbe az attitűdbe egyértelműen nem fér bele semmilyen szakpolitikai kooperáció, sőt tulajdonképpen csak arra fűzik fel politikájukat, hogy nincs is értelme szakpolitikákról beszélni, amikor illegtim szerintük az egész rendszer.

Az MSZP a Policy Agenda szemével ugyan ott tart, ahol korábban. Nem látszik karaktere, és ebből adódóan ellenzéki szerepfelfogása. Az új elnök megjelenéséig nem is várható, hogy letisztulna a párt karaktere, amit az is nehezít, hogy milyen érdek-, és politikai stratégiai ellentétek vannak a budapesti párt és úgy egyben a vidéki pártszervezetek, politikusok között. Míg Budapesten a szavazóknak elegendő mozgósító erőt jelent az anti-Orbán karakter (ezzel együtt minden kormányzati javaslat szinte azonnali elutasítása), addig a kistelepüléseken erre nem rezonál a társadalom - írják.

atv.hu, Vezető kép: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.