Pesti Srácok

Kósa Lajost választotta elnökének tisztújító közgyűlésén az Országos Szövetkezeti Tanács 

Kósa Lajost választotta elnökének tisztújító közgyűlésén az Országos Szövetkezeti Tanács 

Jelentős iskolaszövetkezeti múltja mellett a közérdekű nyugdíjas-szövetkezeti szektor létrehozásában vállalt szerepe miatt Kósa Lajos lett az Országos Szövetkezeti Tanács elnöke – írta a szervezet közleményében.

Kósát az OSZT május 31-én délután tartott tisztújító közgyűlésén nevezték ki.

A szervezet további személyi döntésként az eddigi elnök, Patay Vilmos mellett dr. Fiák Istvánt választotta elnökhelyettesnek. Fiák Kósa szoros bizalmasa, nem mellesleg a politikus felesége korábban pont tőle vásárolta meg 6 millió forintért a 139 milliós eszközállományú Tócó-Pece Kft.-t, amely cég korábban feltűnt a Kósa édesanyja által vásárolt sertéstelep körül is. Kósa a cégvásárlásról azt mondta, szerinte nem volt furcsa az üzlet.

Az OSZT elnökségének további tagjai a vezető tisztségviselőt nem adó tagszervezetek képviselői lettek: Jakab István, dr. Zs. Szőke Zoltán, dr. Vadász György, Horváth Gábor, Dolgos Attila és dr. Turi Dénes. A felügyelőbizottság elnökének Varga Antalt, tagjainak dr. Simon Balázst és dr. Szabó Zoltán választotta meg a testület.

PestiSracok facebook image

Forrás:hvg.hu, Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.