Pesti Srácok

Kunhalmi Ágnes: A döntés az enyém, nem másé, és azoké, akik engem támogatnak

Kunhalmi Ágnes: A döntés az enyém, nem másé, és azoké, akik engem támogatnak

Kunhalmi Ágnes még nem döntötte el, hogy visszalép-e az MSZP elnökjelöltségétől, holnap megy a jelölőbizottság elé. -Írja az atv.hu Ha visszalép, akkor Tóth Bertalan lenne a pártelnök, Ujhelyi István pedig az elnök-helyettesi posztért indul legalábbis a párt EP-képviselője ezt tudatta nemrégiben a Facebookon.

Amennyiben Kunhalmi Ágnes Mesterházy Attila javára lépne vissza, borulhat a Tóth Bertalan-csapat Kunhalmi Ágnes még döntötte el, hogy visszalép-e az MSZP elnökjelöltségétől, holnap megy a jelölőbizottság elé. Ujhelyi István egy Facebook-posztban Belügyeinkről címszóval azt írja az MSZP jövő vasárnapi kongresszusa előtt: hisz az együttműködés erejében, a csapatban, mindenki felelősségvállalására van szükség. Ezért Tóth Bertalan elnök-jelölt felkérésére úgy döntött: nem a választmányi elnöki tisztségre aspirál, hanem az elnök-helyettességre. Így - mint Ujhelyi István írja

- írja az EP-képviselő.

Munkatársunk érdeklődésére Kunhalmi az atv.hu-val tudatta: még nem döntötte el, hogy visszalép-e az MSZP elnökjelöltségétől, holnap megy a jelölőbizottság elé.

- szögezte le munkatársunknak Kunhalmi.

Noha Kunhalmi Ágnes a legnépszerűbb politikusa az MSZP-nek - az MSZP-Párbeszéd lista kampányarca volt Karácsony Gergely mellett, egyéniben szerzett parlamenti mandátumot, a sokat hangoztatott fiatalítást szimbolizálja és remek médiaszereplő, az MSZP-s pártelit zöme, a nagy öregek és Puch László is Tóth Bertalan frakcióvezetőt támogatja. Így ő lett a legesélyesebb az MSZP elnöki posztjára, pedig a páttagság szerint is eléggé szürke. Az elmúlt hetekben az elnök-jelölti programbemutató prezentációs országjáráson azonban az is kiderült: Mesterházy Attilát nagy rokonszenv övezi vidéken, a helyi szervezetek és a megyék többségében is úgy gondolják, hogy profi politikus és alkalmas lenne a pártelnöknek.

A Medián felmérése szerint az MSZP három vezetője közül ki lenne a legalkalmasabb az a párt vezetésére, a válaszadók 42 százalékban Kunhalmi Ágnest, 41 százalékban Mesterházy Attilát nevezték meg és csak 12 százalékban Tóth Bertalant 5 százalék nem tudott válaszolni. Ráadásul Tóth Bertalan ismertsége még az MSZP-sek körében is csak 61 százalékos, miközben Kunhalmiról 92, Mesterházyról 94 százalékuk tudja, hogy kicsoda.Az MSZP tisztújítását előkészítő jelölőbizottság hétfőn és kedden ülésezik. Ekkor dől el hivatalosan, kik lesznek az ellenzéki párt elnökjelöltjei a június 17-i tisztújító kongresszuson. Amennyiben Bródy Gábor is visszalépne, Mesterházy Attilának csak Tóth Bertalannal és Szanyi Tiborral kellene megküzdeni vasárnap.

Az MSZP vezetése látva a Medián felmérést, a Kunhalmi, Mesterházy valamint a Tóth Bertalan közötti nagy különbséget, az atv.hu információi szerint már nem támogatja olyan intenzíven Tóth Bertalant pártelnöknek. Puch László állítólag el is utazott és nem szervezkedik a frakcióvezető mellett. Viszont a pártelit zöme nem támogatja Kunhalmi Ágnes MSZP-elnökségét sem ezt korábban a hvg.hu-nak adott interjúban ő maga is kimondta.Most az is benne van a pakliban, hogy ha bejelenti a visszalépését és ezzel esélyessé teszi bármelyik riválisát, illetve elősegíti Mesterházyt a visszatérésre a pártelnökségbe, akkor szinte biztos, hogy ha elindul a választmányi elnöki posztért, azt meg is nyeri.

Az MSZP június 17-én tartja tisztújító kongresszusát. A párt elnöksége az áprilisi országgyűlési választás után lemondott, de ettől függetlenül is tisztújítást kellett volna tartani idén, mert legutóbb 2016-ban volt tisztújító kongresszus és a párt vezetőinek megbízatása két évre szól. A kongresszus a párt legmagasabb szintű döntéshozó szerve választja meg a pártelnökön és az elnökség tagjain kívül az MSZP választmányának elnökét is. Emellett az országos etikai és egyeztető bizottság elnökét, a központi pénzügyi ellenőrző bizottság elnökét és tagjait, valamint az etikai és fegyelmi ügyek tanácsa elnökét és tagjait.

PestiSracok facebook image

Forrás:atv.hu, Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.