Pesti Srácok

Megjelentek az államilag támogatott fogyasztóbarát lakáshitelek

null

Májustól megjelentek a banki kínálatban az első állami kamattámogatással nyújtott minősített fogyasztóbarát lakáshitelek, amelyek a nem minősített termékeknél kedvezőbb hiteldíjakat, illetve ügyfélbarát ügyintézést biztosítanak - közölte a Magyar Nemzeti Bank pénteken.

Az MNB közleményében kiemeli, hogy a minősített kamattámogatott hiteleknél a futamidő legalább első 5 évében az állam megfizeti a hitelkamat egy részét.

A speciális konstrukcióra a fogyasztóbarát lakáshitelekre jellemző többi kedvezmény is érvényes, így a többi piaci lakáshitelhez képest mintegy negyedével alacsonyabb a folyósítási, és mintegy felével alacsonyabb az előtörlesztési díj, s egyszerűbb az ügyintézés. A bank az ügyfél kérésére köteles átvállalni a teljes földhivatali ügyintézést, a hitelbírálat legfeljebb az értékbecslés rendelkezésre állásától számított 15 - kamattámogatott hitel esetén 20 - munkanap lehet, a folyósítási feltételek teljesítését követően pedig 2 - kamattámogatott hitel esetén 5 - munkanapon belül folyósítani kell a hitelt - hívta fel a figyelmet az MNB.

A jegybank ismertette: a három vagy több gyermekes családok számára már elérhető olyan termék, amelynek 3 százalék körüli a teljes hiteldíj-mutatója.

PestiSracok facebook image

Az ajánlatok összehasonlításában segíthet a www.minositetthitel.hu oldalon található kalkulátor, valamint a jegybank hitel- és lízingválasztó programja, amely az adatokat táblázatos formában tartalmazza.

Egyes kamattámogatott hiteleknél a családok otthonteremtési kedvezménye igénylése kötelező feltétel - mutatott rá az MNB.

A közleményben arra is kitérnek, hogy a kormány a lakáscélú állami támogatásokat kamattámogatásként, vissza nem térítendő támogatások formájában (például csok) és a lakástakarékpénztári megtakarításokhoz kapcsolódóan nyújtja. A lakáscélú állami támogatásokkal kapcsolatos esetleges fogyasztói panaszok a kormányablakokban nyújthatók be.

Vezető kép: korkep.sk

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.