Pesti Srácok

Merénylet előkészítésével gyanúsítanak két férfit Franciaországban

Merénylet előkészítésével gyanúsítanak két férfit Franciaországban

Egy 21 és egy 22 éves férfit azzal gyanúsítanak Franciaországban, hogy az Iszlám Állam dzsihadista szervezet nevében akartak merényletet elkövetni - közölték csütörtökön rendőrségi források. A tájékoztatás szerint a két gyanúsítottat szombaton vették őrizetbe a Párizstól keletre található Seine-et-Marne megyében, s kihallgatásukat követően kedden terrorista bűnszövetkezet gyanújával indított eljárást ellenük a párizsi ügyészség terrorelhárítási részlege.

- jelezte a forrás a francia hírügynökségnek. Robbanóeszközt azonban nem találtak náluk.

A merényletterv körvonalai egyelőre homályosak, de az előzetes vizsgálatok szerint a gyanúsítottak homoszexuálisokra akartak támadni. A két barát nem szerepelt a titkosszolgálatok nyilvántartásában, az elhárítás néhány héttel ezelőtt figyelt fel rájuk, s június elején jelezte az ügyet az ügyészségnek. A gyanúsítottak a leírás alapján elszántak voltak és többször is beszéltek egy merénylettervről az egymással folytatott beszélgetéseikben. Ez volt idén a negyedik merényletterv, amelyet a francia titkosszolgálatoknak sikerült meghiúsítaniuk. Franciaországban az elmúlt három évben 246-an vesztették életüket iszlamista merényletekben, az országban továbbra is legmagasabb szintű a terrorkészültség. Márciusban Édouard Philippe miniszterelnök a nemzetgyűlésben elmondta, hogy 2015 január óta 51 merénylettervet hiúsítottak meg Franciaországban.

PestiSracok facebook image

Forrás:MTI, Fotó:MTI

Ajánljuk még

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.

Közel 4 milliárdot kaszált a balos önkormányzatoktól és a BKM-től a fenyvesi üdülőügyletben megbukó cég, amelyik Trippon házát is felújította

Exkluzív 2024 június 3.
A BKM - vagyis a fővárosi önkormányzat százszázalékos tulajdonában lévő közműszolgáltató holding és elődje, a Főtáv Zrt. több közbeszerzésében mindkét kivitelező cég indult azok közül, amelyekről korábbi cikkünkben megírtuk, úgy újították fel a balatonfenyvesi FŐTÁV üdülőt, hogy több szereplőből álló cégláncolaton folyatták végig a pénzt, majd a kivitelezést ténylegesen elvégző kisvállalkozást nem fizették ki. A Szin-Ker Kft. 2006 óta hasít a közbeszerzéseken, a fenyvesi projektben maga alá alvállalkozóként bevont Norton Vision Kft még kezdő ezen a terepen. A fókuszunkba került cégek rendre indultak el ugyanazokon a fővárosi közműcégek által kiírt tendereken, ezeket egy kivételével a Szin-Ker nyerte. Tényfeltáró riportsorozatunk mostani részében bemutatjuk, hogy a Szin-Ker jóval több mint Mártha Imréék kedvenc építőipari cége. 2019 óta a BKM-től és baloldali vezetésű fővárosi önkormányzatoktól közel milliárd forintot kaszáltak a közbeszerzéseken. Ez idő alatt a nettó árbevételük elérte a 10 milliárd forintot, amiből most kapaszkodjanak meg, addig sakkoztak, míg 50 millió forint adózási kötelezettség sem keletkezett. Itt érdemes felidézni, hogy éppen a minap derült ki egy másik építőipari cég vezetőjének nyomozóhatóság előtt tett vallomásából, hogy Újpesten például a SZIN-KER Kft-nek azért cserébe, hogy több száz millió forint értékben munkát kapjon, ingyen fel kellett újítani Trippon Norbert házát. Ezt úgy oldották meg, hogy egy másik cégtől teljesítés nélküli fiktív számlákat kértek - ezzel fedték le a körübelül 200 millió forint értékű családi ház átépítési munkáit.