dzsihadista
Letartóztattak egy dzsihadista tartalmakat terjesztő magyar férfit
Letartóztattak egy magyarországi születésű férfit, aki harcra buzdító, dzsihadista tartalmakat tett közzé egy német online felületen – közölte a Budapest Környéki Törvényszék hétfőn, a honlapján. A bírósági közlemény szerint a férfit a német hatóságok és a Terrorelhárítási Központ (TEK) együttműködésének köszönhetően sikerült azonosítani és elfogni. Az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda közösség elleni uszítás bűntette miatt indított eljárást.Az Iszlám Államnak gyűjtött pénzt egy német nő
München közelében tartóztatták le azt a német nőt, aki pénzt gyűjtött az Iszlám Államnak. A nő korábban tért meg a muzulmán hitre, miután férjhez ment egy iraki származású migránshoz, akit azóta terrorizmus vádjával már letartóztattak.Több mint ötven embert rabolt el az Iszlám Állam
Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet kedden elrabolt több mint ötven embert, akik éppen gombát gyűjtöttek Szíria nyugati részén, Hama tartományban. Az incidens során további egy civil meghalt, másik három megsebesült – közölte egy katonai forrás. Több gyermeket foglyul ejtettek.Őrizetbe vettek egy Szíriából hazatérő feltételezett dzsihadistát Németországban
Őrizetbe vettek a frankfurti repülőtéren egy Németországba Szíriából hazatérő kétgyermekes anyát, akit azzal gyanúsítanak, hogy a magát Iszlám Államnak (IÁ) nevező terrorszervezet tagja – közölte vasárnap a szövetségi legfőbb ügyészség.Elkezdődött a háborús bűnökkel vádolt mali dzsihadista pere a Nemzetközi Büntetőbíróságon
Elkezdődött a háborús bűnökkel vádolt mali dzsihadista, Al-Hasszán Ag Abdul Aziz Ag Mohamed Ag Mahmud perének tárgyalása kedden a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróságon (ICC).Támadásra készülő dzsihadistát vettek őrizetbe Barcelonában
Terrortámadásra készülő dzsihadistát vett őrizetbe Barcelonában a spanyol csendőrség pénteken. A hatóság tájékoztatása szerint lakhelyén ütöttek rajta a marokkói állampolgárságú férfin, akit már jó ideje figyeltek a nyomozók, miután internetes tevékenysége szembetűnő radikalizálódást mutatott.Több százezer eurót igényelhettek jogosulatlanul a berlini tartományi kormány járványügyi alapjából
Több tucat esetben igényelhettek jogosulatlanul támogatást a koronavírus-járvány miatt szorult helyzetbe került egyéni vállalkozók és kisvállalatok megsegítésére felállított tartományi alapból Berlinben; a kár százezer eurós nagyságrendű lehet, és a német főváros ügyészségének gyanúja szerint az iszlám vallás egy radikális irányzata, a szalafizmus követőihez is juthatott a pénzből.Ajánljuk még