Pesti Srácok

Elkezdődött a háborús bűnökkel vádolt mali dzsihadista pere a Nemzetközi Büntetőbíróságon

null

Elkezdődött a háborús bűnökkel vádolt mali dzsihadista, Al-Hasszán Ag Abdul Aziz Ag Mohamed Ag Mahmud perének tárgyalása kedden a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróságon (ICC).

Al-Hasszánt egyebek mellett kínzással és nemi erőszakkal is vádolják. Az ügyészség szerint ő volt az iszlamista rendőrség vezetője Timbuktuban 2012 és 2013 között, amikor a térségbe behatoló szélsőséges szakadárok emlékműveket pusztítottak el, a nőket pedig szexuális rabszolgasorba vetették. A férfi vélhetőleg az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal kapcsolatban álló, Anszár ed-Dín (A hit védelmezői) nevű szalafista csoport tagja volt, amely abban az időben Észak-Maliban átvette az ellenőrzést több terület felett. Ez idő alatt gyakoriak voltak a nyilvános korbácsolások, csonkítások és kényszerházasságok is.

– jelentette ki a tárgyaláson elnöklő bíró, Antonie Kesia-Mbe Mindua. A vádlottnak egyelőre nem kellett nyilatkoznia arról, hogy bűnösnek vagy ártatlannak vallja magát, azonban védői kedden bejelentették, hogy ügyfelük poszttraumásstressz-szindrómában szenved, így lehetséges, hogy nem alkalmas a meghallgatásra. Ügyvédje, Nicoletta Montefusco szakember kijelölését kérte bíróságtól a vádlott állapotának kivizsgálásra. Montefusco a sajtónak úgy nyilatkozott, hogy a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások következtében nem tudtak védencükkel személyesen beszélni több hónapon keresztül, és mikor sor került végre a találkozóra, Al-Hasszán állapotát "aggasztónak" találták. Az ügyvéd szerint a vádlott az emlékezőképességre is kiható disszociatív zavarokban szenved, aminek valószínűleg a kegyetlen bánásmód lehet az oka. A védelmet ellátó ügyvédek előzőleg már tájékoztatták a testületet, hogy Al-Hasszánt megkínozták mali fogva tartása alatt, mielőtt – 2018 áprilisában – átadták a hágai bíróságnak. Az egyetlen mali dzsihadista, akit korábban sikerült felelősségre vonni a timbuktui pusztításért, Ahmad al-Faqi al-Mahdi, aki bűnösnek vallotta magát, és akit tavaly kilenc év börtönre ítéltek kulturális örökség elpusztításáért. Al-Mahdi esete volt az első, hogy valakit emiatt marasztaltak el háborús bűnösként.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Kiemelt kép: Mandiner

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.