Pesti Srácok

Németország és Franciaország már támogatja az EU-n kívüli menedékjogi központok felállítását

null

Németország és Franciaország támogatja, hogy az Európai Unión kívül állítsanak fel központokat a közösség területére szóló menedékjogi kérelmek elbírálására - jelentette be Angela Merkel német kancellár és Emmanuel Macron francia elnök kedden a Berlin melletti Mesebergben. Nem szabad csak az emberiesség felől közelíteni, hanem a probléma valamennyi oldalát figyelembe kell venni – hangsúlyozta Macron.

A német-francia kormánykonzultáció alkalmából a német kormány vendégházában, a Meseberg kastélyban folytatott tárgyalásuk után tartott tájékoztatón kérdésre válaszolva Angela Merkel és Emmanuel Macron is üdvözölte az Európai Tanács elnöke, Donald Tusk által ismertetett javaslatot az EU határain kívül felállítandó központokról. Emmanuel Macron hangsúlyozta, hogy az EU-nak egységesen kell fellépnie az illegális migráció ellen, és egyszerre kell "pragmatikusnak, hatékonynak és humánusnak" lennie.

-mondta a francia államfő. Kiemelte, hogy a menedékkérők között nagyon sokan gazdasági okokból hagyták el a hazájukat, így nincs esélyük a menedékjog megszerzésére az EU-ban. Ezért minden kezdeményezés üdvözlendő, amelynek révén az ENSZ felügyelete mellett lehet segíteni ezeknek az embereknek.

PestiSracok facebook image

Angela Merkel megjegyezte, hogy a javaslatot tartalmazó - az európai sajtóban kedden ismertett - dokumentumot, az EU június végi csúcstalálkozójára készített zárónyilatkozat tervezetét még meg sem vitatták az EU-hoz delegált tagállami nagykövetek. Azonban már most ki lehet jelenteni, hogy a kezdeményezés "fontos". Ugyanis az illegális migráció visszaszorításáért mindenképpen ki kell dolgozni megoldásokat, hogy az EU a Nemzetközi Migrációs Szervezettel (IOM) és az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságával (UNHCR) együttműködve segítsen azoknak a menekülteknek, akik esélytelenül próbálnak menedékjogot szerezni az EU-ban. A német kancellár aláhúzta, meg kell akadályozni, hogy bűnöző embercsempészek döntsenek arról, ki érheti el az EU-t, viszont az illegális migráció visszaszorítása mellett lehetőséget kell biztosítani a legális migrációra, például az oktatás és a szakmai képzés területén.

A francia elnök a menedékkérők visszautasítása körüli német belpolitikai vitákkal kapcsolatban kérdésre válaszolva elmondta, Franciaország hajlandó kétoldalú megállapodást kötni Németországgal mindazon menedékkérők visszafogadásáról, akiket Franciaországban regisztráltak, de továbbutaznak Németországba.

-ismertette a tervezett kétoldalú megállapodás tartalmát Emmanuel Macron.

A mesebergi találkozón véglegesítették a június végi EU-csúcsra készített közös, német-francia javaslatokat. A Mesebergi Nyilatkozat címmel elfogadott dokumentumban sürgették egy "átfogó migrációs napirend" kidolgozását, amely három pilléren nyugszik. Az első a származási-, és tranzitországokkal folytatott együttműködés az illegális migráció megfékezése és az elutasított menedékkérők hazajuttatása céljából, a második az EU-s külső határ védelmének megerősítése a Frontex uniós határ-, és partvédelmi ügynökség személyzetének nagymértékű növelésével és hatáskörének jelentős bővítésével, a harmadik pedig egy közös európai menekültügyi rendszer, amely "biztosítja a méltányos kompromisszumot a felelősség és a szolidaritás között". Távlati célként Németország és Franciaország javasolja, hogy a Frontex alapjára építsenek fel egy "valódi európai határvédelmi rendőrséget", és alakítsanak ki egy európai menekültügyi hivatalt, amely harmonizálja a tagállamok menedékjogi gyakorlatát és illetékes a menedékjogi eljárások lefolytatására a külső határon.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.